Megjelenési év szerinti lista: 2012


Filmek listája, ABC sorrendben, megjelenési év: 2012


Filmek száma: 247


007 - Skyfall (Skyfall, 2012)           

     akció, thriller      


A 007-es immár 23. alkalommal vállalkozik a lehetetlenre, hogy megmentse a világot és a brit koronát. Daniel Craig harmadszorra bújik James Bond szmokingjába. Amikor M (Judi Dench) múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támadás éri, M-nek pedig el kell költöztetnie az egész ügynökséget. A támadások kereszttüzében álló főnöknek egyetlen szövetségese marad: Bond. A 007-es feltűnés nélkül - csupán egy operatív ügynök, Eve (Naomie Harris) segítségével - a rejtélyes Silva (Javier Bardem) nyomába ered: reméli, hogy fényt deríthet a férfi mélyen titkolt, vészjósló indítékaira.
2 nap New Yorkban (2 Days In New York, 2012)           

     vígjáték      


Marion, a fiatal francia nő New Yorkban él Mingusszal, a rádiós újságíróval, az előző kapcsolataikból származó két gyerekkel és a macskájával. A fotós nő éppen egy kiállításra készül, amikor váratlanul betoppan Franciaországból az apja, a testvére és a testvére barátja, aki Marion volt férje. Érkezésük feje tetejére állítja Marion világát, megkérdőjelezi Mingusszal való viszonyát. A vendégek ugyanis pofátlan nyíltsággal és szabadszájúsággal vesézik ki a kapcsolatukat, komoly próbatétel elé állítva ezáltal a párt.
2012: Jégkorszak (Ice Age, 2012)           

     katasztrófa      


Az Északi-sarkkörön egy vulkánkitörés nyomán gleccser robban a felszínre. A kitörés következményei beláthatatlanok: rövidesen az egész emberiség létét fenyegető klímaváltozás kezdődik. Órák alatt olyan szélsőségessé válik az időjárás, hogy a nagyvárosokban tömegével halnak meg az emberek. A még élők biztonságos helyeket keresnek, hogy valami módon megállítsák a pusztító folyamatot, mielőtt minden élet eltűnik bolygónkról.
40 és annyi (This is 40, 2012)           

     vígjáték      


Judd Apatow író-rendező-producer, A 40 éves szűz, Ki nevet a végén és a Felkoppintva filmek atyja, új vígjátéka a Felkoppintva két szereplőjének, Pete-nek (Paul Rudd) és Debbie-nek (Leslie Mann) a sorsát követi nyomon, kiváló humorral és emberismerettel tálalva a negyedik X felé közeledés minden ismerős nyűgét és komikumát.
A bátyám árnyékában (White Frog, 2012)           

     dráma      


Nick Young tizenöt éves ázsiai-amerikai tinédzser. A fiú Asperger-szindrómában, az autizmus enyhe formájában szenved. Az igazi kapcsolatot a világgal a "tökéletes" bátyja jelenti számára. Nick élete azonban örökre megváltozik, amikor Chaz egy autóbalesetben életét veszti. Azért, hogy továbbra is kapcsolatban maradjon Chazzal, Nick egyre mélyebbre ás a halott bátyja múltjában. Ennek során olyan titkok kerülnek felszínre, amelyek azzal fenyegetnek, hogy szétbomlasztják a Young családot.
A Bin Láden hajsza (Zero Dark Thirty, 2012)           

     thriller      


Az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászat két amerikai elnöki ciklus és az egész világ figyelmét lekötötte több mint egy évtizeden át. Végül azonban egy apró, ám briliáns CIA-ügynökökből álló csoportnak sikerült őt előkerítenie. Küldetésüket természetesen teljes titokban kellett véghezvinniük. S noha az akció számos részlete azóta nyilvánosságra került, a hírszerzési műveletek legfontosabb mozzanatainak többsége – beleértve az említett CIA-csoport központi szerepét – most kerül először a nagyvászonra az Oscar-díjas páros, Kathryn Bigelow és Mark Boal legújabb lebilincselő filmjében.
A biztonság záloga (Safe, 2012)           

     akció, thriller      


A másodvonalbeli ketrecharcos, volt rendőr, Luke Wright (Jason Statham) élete bénító egyhangúságban zajlik: az összecsapásokon rutinból, félszívvel használja vegyes harcművészeti ismereteit, és próbál megélni a kevés pénzből, amit keres. Egy napon aztán tévedésből elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke a gyásztól és bűntudattól összetörten bolyong New York utcáin, és tudja: a jövőjétől is megfosztották, hiszen ezen túl minden lépését figyelni fogják, és bárkivel ismerkedik meg, azt is megölik. Amikor azonban a véletlen összehozza egy Mei nevű tizenkét éves kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a feleségét is megölték, Luke akcióba lendül, és óriási tétre menő háborúskodás kellős közepén találja magát. Meiről ugyanis kiderül, hogy nem egy átlagos árva kislány, hanem matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon. A lány egy felbecsülhetetlen értékű kódszámot őriz az emlékezetében, amelyért a triádok, az orosz maffia és a New York-i rendőrség korrupt tagjai akár gyilkolni is képesek. Amikor Luke ráébred, hogy ő az egyetlen, akire Mei számíthat, hadjáratot indít a város alvilága ellen, hogy megmentse az ártatlan lány életét.
A boldogság sosem jár egyedül (Un bonheur n'arrive jamais seul, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Sacha-t három dolog élteti: a barátai, a zongorája és a bulizás. Éjszakánként egy jazz klubban játszik, az estéket pedig szemrevaló nőkkel zárja agglegénylakásában. Charlotte-nak három gyermeke van, egy jól menő munkája, no meg két exférje. Életébe már csak a szerelem nem fér bele. Sacha és Charlotte annyira különböznek egymástól, hogy megismerkedniük sem volna szabad, ám a sors máshogy egyengeti útjukat. Amikor Charlotte egy esős délutánon belebotlik Sacha-ba, azonnal megváltozik az életük. Találkozásuk szerelem első látásra. De vajon van-e hely gyerekek számára is a szerelemben?
A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy, 2012)           

     akció, thriller      


A Bourne filmek szövevényes történeteinek kiagyalója, Tony Gilroy egyúttal a rendező szerepét is betölti a páratlanul népszerű, világszerte csaknem egy milliárd dollár bevételt hozó kémsorozat legújabb fejezeténél. Az író-rendező a Robert Ludlum kreálta Bourne univerzumot egy eredeti történettel bővíti: egy új hőst mutat be a nézőknek, akinek élet-halál harcát az első három film eseményei indítják be.
A búcsúkoncert (A Late Quartet, 2012)           

     zenés, dráma      


A világhírű vonósnégyes évtizedek óta zenél együtt, bejárta a világot, s mindenhol osztatlan sikert arattak. Huszonöt év sikeres közös munka után a kvartett csellistájánál Parkinson-kórt diagnosztizálnak, s kézremegése lehetetlenné teszi a további munkát. Amikor eldönti, hogy nyugdíjba vonul, ezzel válaszút elé állítja a zenekar tagjait is, miközben elfojtott, ki nem mondott feszültségek kerülnek a felszínre. A búcsúkoncert megmutatja a zenészlét nehézségeit, azt a hihetetlen tudást és munkát, ami egy-egy előadás mögött rejlik, az elhivatottságot és szenvedélyt, amellyel a zenészek szakmájukat képviselik. A film pedig méltó módon idézi meg Beethoven Vonósnégyese No. 14, opus 131 darabját, amelyet a nemzetközileg is ismert Brentano String Quartet játszik.
A Csodacsapat (Les Seigneurs, 2012)           

     vígjáték      


Patrick Orbera ünnepelt futballsztár - volt. A sikeres pályán töltött éveket a kezdetekben még eredményes edzői karrier követte, de napjainkra lecsúszott, alkohol- és drogfüggő kezelhetetlen lumpenné lett. Tarthatatlan életvitele, és egy élő tévé műsorban elkövetett tettlegessége következtében kislányától is eltiltja a bíróság. A bírónő a jó útra térés reményében egy Bretagne partjainál található kis szigetre "száműzi", ahol egy kilátástalan sorsú közösség küzd a tisztességtelen ingatlan befektetőkkel a halfeldolgozó üzemük bezárása ellen. Utolsó reményük a konzervgyár futballcsapata, amely egy véletlen folytán még versenyben van a nemzeti kupáért folyó küzdelemben. Ha további három mérkőzésüket megnyerik, megmenthetik a szigetlakók egyetlen bevételi forrását, a halfeldolgozót. A helyi halászokból álló hobbi csapat esélytelen a további küzdelmekben, csak a csoda segíthet rajtuk. Orbera, a saját és a szigetlakók nehéz helyzetét átérezve egy hirtelen ötlettől vezérelve elszánja magát: az utolsó nagy lehetőséget megragadva egykori pályatársait, játékosait összeverbuválja a nemes cél érdekében.

A "csodacsapat" tagjainak mindegyike már régen eltávolodott a futball világától. Mindenkinek különböző testi, lelki bajai vannak; a foci az, ami a legkevésbé érdekli őket. Az egykori klasszisok, akik egymással sem jönnek ki, egy ideálisnak közel sem mondható környezetben, számos kacagtató kalandon keresztül csiszolódnak csapattá a helyi halászokkal.
A csodálatos pókember 1. (The Amazing Spider-Man, 2012)           

     akció, fantasy      


Peter Parker gyerekkorában veszítette el a szüleit, a nagyszülei nevelték fel. A magányos tini szeretné megtalálni önmagát, és szeretné elnyerni Gwen barátságát. Amikor Peter megtalálja apja régi aktatáskáját, különös titokra bukkan benne. Nyomozni kezd, és a szálak apja egykori üzlettársához vezetnek. A tudós különleges gyíkkivonattal kezeli magát, ám szörnyszülötté válik. Peter nem tehet mást, használni kezdi különleges képességeit, hogy Pókemberként legyőzze. Steve Ditko és Stan Lee képregénye nyomán.
A diktátor (The Dictator, 2012)           

     vígjáték      


Haffaz Aladdin tábornok hatéves kora óta vezeti az olajban gazdag, ám elszigetelt észak-afrikai Wadiya köztársaságot. Mindent megtesz azért, hogy a demokrácia be ne tehesse lábát országába, amelyet kizárólag ő hivatott sanyargatni és kiszipolyozni. Az elpusztíthatatlan szakállú Aladdin, akkor kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor felröppen a hír a titkos atomprogramjáról. Az ENSZ-be indul beszédet tartani, ám egy félresikerült merényletet követően egy fillér nélkül magára marad New York utcáin.
A dilis trió (The Three Stooges, 2012)           

     vígjáték      


A három Stooges minden idők egyik legnépszerűbb amerikai komikus triója. A film a legendás csapat gyermekkorát, és felnőtté válását meséli el. A történet úgy kezdődik, hogy az árvaház lépcsőjén nem egy, de egyenesen három gyereket hagynak. Moe, Larry és Curly sok mulatságos kaland közepette cseperedik felnőtté. Csupaszív, tökkelütött, kétballábas banda lesz belőlük, mindennel és mindenkivel összetűzésbe kerülnek. Amikor megtudják, hogy a régi árvaházat el akarják adni, elhatározzák, hogy megmentik azt.
A fekete ruhás nő (The Woman in Black, 2012)           

     horror, thriller      


Arthur Kipps, a fiatal londoni ügyvéd felesége négy éve halt meg, azóta is képtelen feldolgozni az elvesztését. Új megbizatása a távoli kis faluba, Crythin Giffordba szólítja, ahol egy asszony hagyatéki ügyet kell elrendeznie. Kipps kénytelen nevelőnőre bízni a kisfiát, és elutazik a lápvidékre. A helyiek elutasítón fogadják, egyedül csak a jómódú földbirtokos, Sam Daily viselkedik barátságosan. Kipps beköltözik a néhai ügyfél házába, hogy nyugodtan dolgozhasson. Hamarosan kiderül, hogy az ódon lakhely sötét, kísérteties titkot rejt.
A feláldozhatók 2. (The Expendables 2., 2012)           

     akció, thriller      


A feláldozhatók visszatértek, és ezúttal személyes ügyről van szó. Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor csúnyán félremennek a dolgok, és egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött társaság elszántan zúzza-tizedeli az ellenséget, és közben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amire az az aljas figura számíthat, aki lemészárolta a testvérüket. Mert ekkor vetik be csak igazán magukat a feláldozhatók.
A gyilkos médium (Red Lights, 2012)           

     thriller      


A paranormális jelenségeknek beállított szemfényvesztések után nyomozó Dr. Margaret Matheson és a fiatal asszisztensét jelentő Tom Buckley azzal a szándékkal kutatják a különféle természetfeletti eseményeket, hogy lerántsák a leplet a háttérben álló csalásról. Simon Silver, a legendás vak médium harminc évig tartó, rejtélyes távolléte után újra a figyelem középpontjába kerül, és alapos fejtörésre készteti az ortodox tudomány híveit valamint a hivatásos szkeptikusokat egyaránt. Tom egyre megszállottabban érdeklődik Silver iránt, akinek mágneses ereje az újabb és újabb megmagyarázhatatlan események szaporodásával fokozódik. Miközben az asszisztens közelebb kerül a médiumhoz, a feszültség egyre csak nő, és az idő előrehaladtával Tom világnézete gyökeres változáson megy keresztül.
A háború császára (Emperor, 2012)           

     háborús, dráma      


A II. világháború lezárásaként Japán megadja magát a szövetséges erőknek. A romokban heverő ország politikai, gazdasági vezetését Douglas MacArthur parancsnok (Tommy Lee Jones) veszi át. A parancsnok irányítása alatt dolgozik a japán kutató Fellers tábornok (Matthew Fo), aki a háborút lezáró igazságszolgáltatás részeként, Hirohito császár sorsát hivatott eldönteni: háborús bűnösként, akasztással végzi az egykori uralkodó vagy az életét megkímélő büntetésben részesül? Fellers tábornok az igazságos ítélet érdekében kutatni kezd, így találkozik régi egyetemi szerelmével, Ayával - az egykori japán cserediákkal -, akivel közös emlékeit újraélve mélyebben megismeri a bizonytalan jövőjű ország lelkületét, amelynek segítségével Japán, valamint az egész világ sorsát befolyásoló, bölcs döntést hozhat.
A háború kísértetei - Légi hitvallás (Saints and Soldiers Airborne Creed, 2012)           

     háborús      


Az amerikai 517. Ejtőernyős Gyalogos Ezredet Dél-Franciaországban vetik be 1944. augusztus 15-én. A parancs szerint támogatniuk kell majd a Berlin felé nyomuló szövetséges csapatokat. Ám az ugrásnál szétszóródnak, és meg is támadják őket. Miközben három ejtőernyős a találkozóhelyre igyekszik, francia ellenállókkal találkozik. Az ellenállók nehéz helyzetben vannak, és a segítségüket kérik, hogy kiszabadítsanak néhány partizánt a németek fogságából. A három ejtőernyős súlyos döntésre kényszerül.
A hallgatás szabálya (The Company You Keep, 2012)           

     thriller      


Sharont (Susan Sarandon),az egykori Weather Underground mozgalom aktivistáját váratlanul őrizetbe veszik egy harminc évvel korábban elkövetett bankrablásban való részvételért. Ben (Shia Labeuof) ambiciózus riporter lévén kiugró lehetőséget lát a letartóztatott nő sztorijában, így nyomozni kezd a mozgalom egykori aktivistái után. Így fedi fel Jimet, a lányát egyedül nevelő ügyvédet, (Robert Redford) akit a bankrablásban életét vesztett biztonsági őr megölésével vádolnak, ám a hatóságoknak azóta sem sikerült kézre keríteniük. Jim a hírekből értesülve Sharon letartózátásról, úgy dönt, hogy saját és lánya épségének érdekében felkutatja egykori szeretőjét és aktivistatársát Mimit (Julie Christi). Az agresszív újságíróval és az FBI-jal a nyomában kénytelen felkutatni ország különböző pontjain élő egykori társait, hogy segítségükkel rátaláljon Mimire, aki egyszer és mindekorra tisztázhatja az őt ért vádak alól.
A házban (Dans la maison, 2012)           

     thriller      


A tizenhat éves Claude úgy szeretné lenyűgözni tehetségével irodalomtanárát, hogy beférkőzik iskolatársa életébe és otthonába, majd életükről saját nézőpontjából ír bizarr történetet. A tanár, felismerve a fiú egyedülálló jellemét és írás iránti fogékonyságát, egyre nagyobb lelkesedéssel vesz részt maga is a cselekmény alakulásában. Tanácsaival lassan közös történetté formálják az eseményeket, amely azonban hamar kontrollálhatatlanná válnak, s a fiú gondolatai alakítani kezdik a család és tanára hétköznapjait is.
A helyőrség: Fekete nap (Outpost: Black Sun, 2012)           

     horror, thriller      


Európa, 1945 - a Harmadik Birodalom végnapjaiban a nácik elkeseredésükben végzetes fegyver létrehozásába fognak. Tudósukat, Klausenert megbízzák egy forradalmian új technológia létrehozásával, mely megfordítja a háború menetét, s egyben örökre biztosítja a nácik uralmát. Kelet-Európa, napjainkban: a NATO egy elpusztíthatatlan alakulat nyomában jár, mely számolatlanul szedi áldozatait, lehetetlenné téve az ott élők fennmaradását. Az alakulat munkáját egy nyomozónő segíti, ki régóta kutat Klausener munkássága után. Az egység már mélyen az ellenséges vonalak mögött harcol, mikor a katonák ráébrednek: egy zászlóaljnyi náci zombit kell megállítaniuk, hogy megelőzzék a Negyedik Birodalom felemelkedését.
A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths, 2012)           

     vígjáték      


Marty (Colin Farrell) "A hét pszichopata" című forgatókönyve befejezésével küszködik. Billy (Sam Rockwell) a legjobb barátja, munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj, aki mindenáron segíteni akar a cimborájának. Hans (Christopher Walken) Billy vallásos bűntársa, akinek erőszakos múlt van a háta mögött. Charlie (Woody Harrelson) a pszichopata gengszter, akinek hőn szeretett kutyáját Billy és Hans ellopja. Charlie kiszámíthatatlan, hihetetlenül erőszakos, és egy pillanatig sem habozik megölni bárkit, akinek köze lehet a rabláshoz. Marty most aztán megkapja mindazt a figyelmet és ihletet, amire szüksége van, de kérdés, hogy vajon életben marad-e addig, amíg befejezheti élete főművét.
A hipnotizőr (Hypnotisören, 2012)           

     krimi      


Amikor egy kisvárosban a helyi rendőrség egy brutálisan meggyilkolt férfi holttestére bukkan, akinek családját ugyan olyan kegyetlenséggel mészárolták le, a nyomozók tehetetlenné válnak és segítségül hívnak egy külső szakértőt. Erik, a valaha elismert ám mára megbélyegzett hipnotizőr csak vonakodva hajlandó segíteni a családi mészárlás egyetlen túlélőjén, az élet-halál között lebegő tinédzserfiún. Egy megszállott nyomozó kitartó munkájának köszönhetően azonban lassan körvonalazódnak a gyilkosság rejtélyes körülményei, és egy rég elfeledett családi titkokra is lassan fény derül. Lasse Hallström legújabb svéd krimijében tökéletesen megfér egymás mellett a misztikus bűnügyi szál és a régi sérelmekből kibontakozó családi dráma.
A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey, 2012)           

     fantasy      


Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó (Martin Freeman) akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf (Ian McKellen) tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét - Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nem csak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír. Egy kicsiny aranygyűrű, amely egész Középfölde sorsára hatással lesz, és amelyről Bilbó ekkor még semmit sem tud.
A holló (The Raven, 2012)           

     thriller      


Amikor a 19. századi Baltimore-ban egy anya és lánya brutális gyilkosság áldozata lesz, Emmett Fields nyomozó megdöbbentő felfedezést tesz: a bűntény egy fiktív esetre emlékeztet, amiről gyomorforgató részletességgel számolt be a helyi újság a társadalom margóján tengődő író, Edgar Allan Poe egyik történeteként. Miközben a rendőrség magát Poe-t is kihallgatja, újabb embertelen gyilkosság történik, amit egy másik népszerű Poe-sztori ihletett. Miután rájön, hogy az eszelős sorozatgyilkos Poe elbeszéléseit használja véres hadjárata alapjául, Fields igénybe veszi az író segítségét az őrült megállításához. Amikor kiderül, hogy egy Poe-hoz közel álló személy lehet a következő áldozat, magasabb lesz a tét, és a detektívtörténet műfajának feltalálója élesíti saját okfejtő képességeit, hogy megoldja az ügyet, mielőtt túl késő lenne.
A jelenés (The Apparition, 2012)           

     horror      


Néhány vállalkozó kedvű egyetemista a paranormális jelenségeket kutatja. Amikor a gyakorlatban is szeretnék bebizonyítani elméletüket, felszabadítanak egy gonosz természetfeletti lényt, és csak ketten tudnak elmenekülni előle. Évekkel később Ben új házba költözik a barátnőjével, Kellyvel. A fiatal pár hamarosan félelmetes, megmagyarázhatatlan dolgokat tapasztal otthonában. Kétségbeesésükben a paranormális jelenségekkel foglalkozó szakértő segítségét kérik. Kiderül, az események összefüggnek a régi kísérlettel.
A kaptár 5. - Megtorlás (Resident Evil: Retribution, 2012)           

     akció, thriller      


A Védernyő Vállalat kutató-labóratóriumából elszabadult halálos vírus gyilkos zombivá változtatta a Föld lakosságának nagy részét. A túlélők egy-egy erődítménnyé alakított városban próbálják meghúzni magukat. A kísérlet egyik egykori alanya, Alice a cég titkos műveleti bázisán tér magához. Miközben megpróbál kijutni a bunkerből, a múltja sötét tikait is sikerül megfejtenie. Néhány régi szövetségessel és új baráttal az oldalán Alice a fél világot bejárja, hogy megtalálja a járvány felelőseit.
A kezelés (2012) (The Sessions, 2012)           

     dráma      


Mark O'Brien (John Hawkes) harminchat éves és szűz. De ezúttal ez nem egy vígjáték kezdete. A férfi a gyermekbénulás-járvány áldozata: gyerekkora óta fekvésre és szinte teljes mozdulatlanságra ítéltetett, egy vastüdő tartja életben. Egyébként romantikus alkat, a költészet szerelmese, diplomás és végre szeretne igazán férfivá válni. Egy szexterapeutához (Helen Hunt) fordul segítségért, aki különös foglalkozásától eltekintve átlagos amerikai családanya. A szakértő vállalja, hogy néhány kezelés során beavatja paciensét a szexualitás tudományába. De találkozásaik során mindketten egészen mást tanulnak, mint amire számítottak. Kapcsolatuk átalakul, és barátságuk kölcsönös nagy felfedezésekhez vezet, míg végül alapjaiban változtatja meg mindkettejük életét.
A király látogatása (Hyde Park on Hudson, 2012)           

     dráma      


Franklin Delano Roosevelt elnök (Bill Murray) 1939-ben arra készül, hogy egy hétvégére vendégül lássa Anglia királyát és királynőjét (Samuel West és Olivia Colman) a Roosevelt-rezidencián, és ezzel először kerülne sor arra, hogy egy hatalmon lévő angol uralkodó ellátogasson Amerikába. És mivel Anglia attól retteg, hogy hamarosan háborúba bocsátkozik Németországgal, a királyi udvar tagjai nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy Roosevelten keresztül amerikai támogatáshoz jutnak. Az elnök távoli unokatestvérét és egyúttal barátját jelentő Daisy (Laura Linney) nézőpontjából megismert hétvégén nem csupán két nagy nemzet lép különleges kapcsolatba egymással, hanem Daisy is sok mindent megtud a szerelem és barátság rejtélyes természetéről.
A kopasz osztag (21 Jump Street, 2012)           

     akció, vígjáték      


A jó zsaru nem feltétlenül barázdált arcú, kemény figura. Létezik egy különlegesen kiképzett speciális egység, amelynek a tagjait olyankor vetik be, amikor egy rejtély szálai kamaszok közé vezetnek. Schmidt és Jenko (Jonah Hill és Channing Tatum) csak nemrég fejezték be a rendőrakadémiát, és nem állnak a legjobb zsaruk hírében. Kapnak egy esélyt, hogy bizonyítsanak: újra hátizsákot ragadnak a revolvertáska helyett, hogy egy veszélyes kábítószer-kereskedő bandát leleplezzenek. Ehhez azonban be kell épülniük az iskolások közé. A baj csak az, hogy a gimisek már egyáltalán nem olyanok, mint ők voltak néhány évvel ezelőtt és még a kamaszkori szorongásaikkal is meg kell küzdeniük, amiről már azt hitték, hogy rég a múlté.
A külváros mélyén (De l'autre côté du périph, 2012)           

     akció, vígjáték      


Párizs egyik rosszhírű külvárosi negyedében, Bobignyban egy reggel a járókelők holttestet találnak a kukák között. Az áldozat egy párizsi "nagykutya", Jean-Éric Chaligny felesége. A nyomozásba két, egymástól gyökeresen különböző férfi kezd. Az egyik Ousmane Diaktié, egy Bobigny-ból való színesbőrű rendőrhadnagy, a másik pedig a párizsi bűnügyi rendőrség kapitánya, az úrifiús allűrökkel rendelkező Francois Monge. Ousmane kideríti, hogy a meggyilkolt nő szerencsejáték-függő volt és hatalmas tételekben játszott egy zártkörű klubban, Bobigny-ban. A belvárosi és a külvárosi nyomozó eltérő utat választanak: mindketten a saját módszerükkel és saját temperamentumuk szerint vágnak bele a "közös" munkába, ami nagyon sok konfliktus forrása lesz.
A lehetetlen (The Impossible, 2012)           

     dráma      


Maria (Naomi Watts), Henry (Ewan McGregor) és három gyermekük a téli vakációra érkeznek Thaiföldre, előre örülve annak a néhány napnak, amit e paradicsomba illő vidéken eltölthetnek. December 26-án reggel épp a karácsonyi ünnepség fáradalmait pihenik ki a szálloda medencéjében, amikor borzalmas hang hallatszik a talpuk alól, a föld gyomrából, majd hatalmas fekete vízfal zúdul rájuk. A megtörtént eseményeket feldolgozó történet egy család felejthetetlen beszámolója az elmúlt időszakban bekövetkezett legborzalmasabb természeti katasztrófák egyikének pusztításáról. A valóság szörnyűségeit azonban csökkenthetik a részvét, a bátorság és a jóindulat váratlan megnyilatkozásai, melyekkel Maria és családja életük legsötétebb óráiban szembesülnek.
A maflás (Here Comes the Boom, 2012)           

     akció, vígjáték      


Az iskolák sehol a világon nincsenek biztonságban. De nem a vad tinédzserek vagy nem még vadabb túszszedők jelentik az igazi veszélyt: hanem a gazdasági megszorítások. Amikor egy békés természetű, lusta biosztanár (Kevin James) megtudja, hogy az igazgatóság spórolásra hivatkozva meg akarja szűntetni a zenekart, hogy elbocsáthassa a bohém zenetanárt (Henry Winkler), akcióba lép. Már csak azért is, mert azt reméli, így végre bevágódhat az iskolában dolgozó nővérkénél (Salma Hayek), akit eddig semmilyen ravasz udvarlási módszerrel sem tudott levenni a lábáról. Jobb híján indul egy utcai harcos versenyen, és bár hatalmas pofonokba fut bele, gyűlni kezd a pénz. A siker magával ragadja, és pár fura figura segítségével újabb meg újabb bunyókra jelentkezik: minden KO újabb bevételt jelent. Végül annyiszor fog padlót, hogy meghívják egy igazi, nagy versenyre: ha ott sikerül nyernie, megmenekül a zenekar. Egy védtelen pedagógus a jó ügy érdekében szembeszáll a ketrecharc királyával.
A románc íze (A Taste of Romance, 2012)           

     romantikus, dráma      


Gill Callahan tűzoltó váratlanul megözvegyül. A tragédia hatására úgy dönt, hogy kilép a tűzoltóságtól és pár barátja segítségével étkezdét nyit, melyben egyszerű ételeket kínál megfizethető áron. A hely sikerét azonban nem nézi jószemmel az elit számára francia éttermet nyitó Sara Westbrook, aki fél attól, hogy a munkásosztály megjelenése a környéken tönkre fogja tenni az új éttermét. Hannah (Gill lánya) időközben összebarátkozik Sarával és minden erejével azon van, hogy a két haragos között is jó viszony alakuljon ki, vagy talán még több...
A titánok haragja (Wrath of the Titans, 2012)           

     akció, thriller      


Tíz éve, hogy Perszeusz halászként éli az életét, és neveli a fiát. Ám a titánok elérkezettnek látják az időt, hogy újra megpróbálják magukhoz ragadni a hatalmat. Az istenek örök élete a tét, miközben az uralkodó három fivér - Zeusz, Hádész és Poszeidón - atyja, Kronosz kitörni készül a bebörtönzött titánok élén. Miután Hádész és Zeusz fia, Árész is lepaktál vele, Perszeusz kénytelen újra fegyvert fogni. Küzdelmében társa Androméda, a harcos királynő, Agenor, Poszeidón félisteni fia és Héphaisztosz, a bukott isten.
A titok nyitja (Lockout, 2012)           

     scifi, akció, thriller      


Snow-t (Guy Pearce) hamis vádakkal, kémkedésért ítéltek el, ám esélyt kap a szabadulásra, ha sikerül megmentenie az Egyesült Államok elnökének a lányát (Maggie Grace), akit egy földkörüli pályán létrehozott, maximális biztonságú börtönben tartanak túszként a különösen veszélyes foglyok, akiknek sikerült átvenniük az irányítást a létesítmény felett.
A vadászat (Jagten / The hunt, 2012)           

     dráma      


A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.
A vasöklű férfi 1. (The Man with the Iron Fists, 2012)           

     akció      


A feudalista Kínában játszódó történet középpontjában egy kis falu kovácsa áll, aki acélöklöket kovácsol magának, hogy képes legyen megvédeni saját, és falubeli társainak életét. Vajon egyedül is megbirkózik a feladattal vagy kénytelen lesz társakat is maga mellé állítani?
A vég (Fin, 2012)           

     thriller      


Egy negyvenes éveikben járó baráti társaság abba a vidéki házba szervez találkozót, ahol fiatalabb korukban is mindig összegyűltek és rengeteg élménnyel gazdagodtak. A társaság pszichedelikus gombával és borral kényezteti magát a tábortűz körül, amikor egy hatalmas, meteornak kinéző tárgy vágja át az égboltot megbénítva minden elektronikai és mechanikus szerkezet működését. A gomba és a bor hatását kialudva, ébredés után veszik csak észre, hogy egyikőjük eltűnt az éjszaka folyamán. Úgy döntenek, hogy elhagyják a házat és útnak indulnak. Útjukat megannyi furcsaság övezi, többek között rátalálnak egy régi barátjuk holttestére, aki egy drogos incidens következtében elmebeteggé vált és akinek jegyzetfüzetében az éjszaka eseményeit ábrázoló, valamint a jövőre vonatkozó vészjosló rajzokat találnak.
A vőfélynek annyi (Best Man Down, 2012)           

     dráma      


A friss házas Scott és Kristin arra kényszerül, hogy töröljék a nászútjukat, amikor a násznagyuk, Lumpy váratlanul meghal. Így hazautaznak Phoenixből, hogy elintézzék a temetéssel kapcsolatos ügyeket. Hamarosan kiderül, hogy a barátjuk nem egészen az volt, aminek gondolták. Lumpy holttestének Minneapolisba szállításával kezdetét veszi nem mindennapi kalandjuk. Ennek során egyik meglepetés éri a másikat. Az ifjú pár útja végül a kis minnessotai városkába vezet, ahol egy tizenöt éves lány él.
Abraham Lincoln, a vámpírvadász (Abraham Lincoln: Vampire Hunter, 2012)           

     thriller, vámpíros, misztikus      


Az Egyesült Államok legendás, 16. elnöke, Abraham Lincoln (Benjamin Walker) sokáig az emberi szabadságjogok állhatatos védelmezése miatt volt híres. Pedig az embereknek valami egészen más miatt kellene ismernie őt, és a vámpíroknak más miatt kellene félni tőle. A jövendőbeli elnök még csak kilenc éves volt, amikor elárvult. Akkor még nem is sejtette, mi okozta édesanyja korai, tragikus halálát. Amikor viszont rájött az igazságra, csupán egyetlen célt tűzött maga elé: a bosszút. Elhatározta, hogy megtisztítja a földet a vámpíroktól és rabszolgatartó emberi szövetségeseiktől - ha kell, még polgárháborút is indít ellenük.
Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown, 2012)           

     dráma      


Elise és Didier hét szenvedélyes éve vannak együtt. Elise-nek tetoválószalonja van, Didier bendzsózik egy bluegrass-zenekarban (ami a country egyik változata). A férfi romantikus ateista, a nő vallásos, ámde két lábbal áll a földön. A filmben elénk tárul kapcsolatuk története: ahogyan első látásra egymásba szeretnek, elkezdenek együtt zenélni, még közelebb kerülnek egymáshoz, majd összeházasodnak és boldogságban nevelik kislányukat. Életük tökéletes egységet alkot. A bluegrass eredete és témái összecsengenek a film történetével, melyben az élet, a halál, a születés, a szülői lét és az egymásnak nyújtott vigasz jelenik meg. A filmben elhangzó dalok mentén könnyen átérezhető, mekkora törést okoz, amikor a hat éves kislányuk súlyos beteg lesz. Elise és Didier különbözőképpen reagálnak a fejleményekre, de együtt kell Maybelle mellett állniuk. Szerelmük azonban kockán forog.
Alex Cross (Alex Cross, 2012)           

     thriller      


Alex Cross (Tyler Perry) a detroiti rendőrség nyomozója. Gyerekkori jóbarátja, Tommy Kane (Edward Burns) egyben társa is. Ketten együtt próbálnak segíteni Monica Ashe nyomozónőnek (Rachel Nichols), aki épp egy magát Picassonak nevező pszichopata sorozatgyilkost (Matthew Fox) hajszol. Kane szerint egy szimpla elmebeteg férfiról van szó, Cross azonban úgy gondolja, hogy Picasso tettei egy nagyon is átgondolt terv állomásai, és áldozatait sem találomra választja ki. Sejtése később be is igazolódik, mikor a gyilkos felhívja őt telefonon, és a szeme láttára végez egy szívéhez közel álló emberrel. Innentől személyessé válik az ügy, és izgalmas macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben két a végletekig elszánt férfi próbál végezni egymással. A mindig megfontolt Alex Cross pedig kénytelen sutba vágni morális elveit, hogy elkaphassa az ámokfutó gyilkost.
Algériai napok (Ce que le jour doit a` la nuit, 2012)           

     romantikus, dráma      


Algéria az 1930-as években, a függetlenségi háború idején. A kilencéves Younest élete örökre megváltozik, amikor a szegénységben élő szülei a tehetős nagybácsi gondjaira bízzák, aki gyógyszerészként dolgozik a színes, gyarmati nagyvárosban, Oranban. A kisfiú új nevet és új életet kap, Jonasként éli boldog gyermekéveit. A barátaival együtt nő föl a Rio Saladóban. A fiúk szívét rabul ejti a szép Émilie. Jonas és Émilie bimbózó szerelmét azonban megzavarják az országot sújtó konfliktusok.
Alkonyat 5.- Hajnalhasadás II. rész (The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2, 2012)           

     romantikus, vámpíros      


Bella (Kristen Stewart) miután életet adott lányának, Rensmee-nek, megerősödve és új képességek birtokában, vámpírként tér magához. Végre beteljesedett amire mindig is vágyott: vámpírként élheti életét Edward oldalán. A boldogságukat azonban hamarosan megzavarja a Volturik tanácsa, akik azt állítják, a Cullenek vétettek a vámpírtörvények ellen. Úgy vélik, hogy Bella és Edward (Robert Pattinson) gyermeke halhatatlan, természetfeletti képességeit születése után kapta, ezért a gyermeknek meg kell halnia. A Volturik csak a kínálkozó alaklomra vártak, hogy örökre leszámolhassanak a Cullenekkel. Edward Jacobbal (Taylor Lautner) az oldalán szövetségeseket gyűjt, hogy együtt küzdjenek meg a Volturikkal a mindent eldöntő, utolsó nagy csatában, ahol már nem csak családja, hanem a vámpírok és a vérfarkasok sorsa a tét.
Amit még mindig tudni akarsz a szexről (Hope Springs, 2012)           

     vígjáték      


Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat. Amikor tudomást szerez a Great Hope Springs nevű kisvárosban praktizáló híres párterapeutáról (Steve Carell), megpróbálja meggyőzni a szkeptikus, szokásaihoz mereven ragaszkodó Arnoldot, hogy utazzanak el egy egyhetes házasságterápiára. Már az utazásra sem könnyű rávenni makacs férjét, az igazi feladat azonban mindkettejük számára az, hogy képesek legyenek megszabadulni gátlásaiktól a hálószobában, és felszítsák a régi tüzet, ami miatt annak idején egymásba szerettek.
Anna Karenina (Anna Karenina, 2012)           

     romantikus, dráma      


1874-et írunk. A vibráló, gyönyörű Anna Kareninának megvan mindene, a férje magas rangú kormánytisztviselő, és Anna a szentpétervári úri társaság megbecsült tagja. Ám Anna egy nap bátyja, Oblonsky kérésére Moszkvába utazik, hogy segítsen megmenteni annak zátonyra futó házasságát. Moszkvában összetalálkozik Vronsky-val, a fess huszártiszttel, akivel azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, noha Vronsky épp Oblonsky sógornőjének, Kittynek csapja a szelet.
Apa ég! (That's my Boy, 2012)           

     vígjáték      


Apa csak egy van. Néha még az is sok. Donny Berger (Adam Sandler) sokáig nem is tekintette magát igazi apának. Kamaszkorában viharos kalandba keveredik szexi tanárnőjével (Eva Amurri Murtino) - melyik kamaszfiú ne álmodozna erről -, és miután kapcsolatuk lelepleződik, Ms. McGarricle-t börtönbe zárják. Szerelemgyerekük, Todd (Andy Samberg) felnevelése pedig a fiatal Donnyra marad. 30 évvel később, Donny hírét veszi, hogy fia - aki közben sikeres üzletember lett -, házasodni készül, és egy jómódú család lányát (Leighton Meester) fogja elvenni. Donny bajban van, több tízezer dolláros tartozást halmozott fel, és végül arra az elhatározásra jut, hogy felkeresi évek óta nem látott fiát. Az esküvő előtti hétvégén beköltözik a fiatalokhoz, és nekilát bepótolni az elmulasztott éveket, teljesen felforgatva ezzel a hétvégi ünnepséget, és Todd addigi életét.
Az ajtó (The Door, 2012)           

     dráma      


Különös szépségű film az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről. A Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült film, két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története. Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó.
Az Argo-akció (Argo, 2012)           

     dráma      


1979. Irán forrong. A Sah elmenekül, az utcákon hatalmas tömeg - a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait. De valamiről senki nem beszél. A követség feldúlása során hat amerikainak sikerül megszöknie, és elrejtőznie. Ám ők is és az otthoniak is tudják: csupán napok, esetleg órák kérdése, hogy a nyomukra akadjanak, és talán végezzenek velük. Az ellenséges, paranoid országban reménytelen a helyzetük. A CIA egy"beszivárgási szakértője", Tony Mendez (Ben Affleck) előáll egy mentőakció tervével. A terv kockázatos és végrehajthatatlan. Olyan lehetetlen, hogy csak egy filmben vállalkoznának rá.
Az egyezség (The Pact, 2012)           

     horror, thriller      


A tizenhét éves Emily az intenzív osztályon hal meg egy fejlövés következtében, melyet barátja, Chris okozott, miután megállapodtak abban, hogy mindketten öngyilkosok lesznek. A két fiatal közt gyerekkoruk óta jó barátság volt, a tragédia azonban széttépi a két család közti szoros köteléket, különösen miután a rendőrség Chris-t gyilkossággal vádolja. Ő az egyetlen, aki mindent tud a végzetes éjszakáról, de vajon képes lesz-e meggyógyítani a két család fájdalmát és veszteségét, ha elmondja az egyezség mögötti titkot?
Az éhezők viadala 1. (The Hunger Games, 2012)           

     akció, kaland, scifi      


A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
Az emlékmás (Total Recall, 2012)           

     akció, thriller      


A Recall nevű cég valóságos emlékké változtatja az emberek álmait. Douglas Quaid gyári munkás is igénybe veszi a szolgáltatást. Bár szép és szerető felesége van, a férfi jelentkezik a vakációra, melynek során a program szerint egy szuperkém emlékeit kapja. Ám a rutinművelet közben probléma merül fel, és Quadnek menekülnie kell. Találkozik egy szabadságharcossal, aki társaival a kolónia zsarnok kancellárja ellen harcol. Együtt indulnak megkeresni a földalatti ellenállás vezetőjét. Philip K. Dick novellájából.
Az erő krónikája (Chronicle, 2012)           

     scifi      


Andrew, Matt és Steve olyan, mint a többi középiskolás. Sőt, annyira átlagos kamaszok, hogy sohasem történik velük semmi említésre méltó. Egy éjszakai buli során azonban minden megváltozik, olyasmi kerül a kezükbe, ami talán nem is a Földről származik. Hamarosan azon találják magukat, hogy különleges képességekre tettek szert. Miközben egyre erősebbek lesznek, a telekinetikus erejükkel képesek tárgyakat mozgatni, érzékelik egymás indulatait. Kezdetben elvarázsolja őket mindez, ám kiderül, hogy veszélyt is rejt magában.
Az Igazság Ligája - Pusztulás (Justice League: Doom, 2012)           

     animáció      


Batman, attól való félelmében, hogy a szuperhősök egyszer hátat fordítanak az emberiség védelmének, összeállít egy listát, amely Superman, a Csodanő, Villám, a Zöld Lámpás, a Marsi Embervadász és Cyborg gyenge pontjait tartalmazza, megmutatva, hogyan lehet őket legyőzni. A lista azonban rossz kezekbe kerül, a gonosz Vandal Savage szerzi meg. Az Igazság Ligájának tagjait veszély fenyegeti. A szuperhősöknek felül kell kerekednie az áruláson, ha azt akarják, hogy legyőzzék a Pusztítás Légióját.
Az igazság nyomában (The Cold Light of the Day, 2012)           

     akció, thriller      


Will Shaw, a Wall Street-i kereskedő Spanyolországba megy nyaralni a családjával. A férfit azonban üzleti gondok nyomasztják, és az apjával, Martinnal is feszült a viszonya. Amikor elrabolják a férfi családját, kiderül, hogy titkos ügynökök állnak a háttérben, és egy aktatáskát keresnek rajta. Meglepetésére az apja is felbukkan, aki elárulja neki, hogy ő is ügynök. Elmondja, hogy nyakig belekeveredett a kormányzati összeesküvésbe. Will - zsarukkal és bérgyilkosokkal a nyomában - versenyt fut az idővel, hogy megmentse a családját.
Az újságos fiú (The Paperboy, 2012)           

     thriller      


Jack és Ward testvérek, akik egy halálsoron lévő ember ügyében nyomoznak. A testvérpár szeretné megmenteni a férfi életét, ugyanis meggyőződésük, hogy a bíróság téves ítéletet hozott a gyilkossági ügyben. A dolog akkor kezd még bonyolultabbá válni, amikor Jack beleszeret abba a nőbe, akinek romantikus kapcsolata van az elítélt személlyel.

Az Egyesült Államok déli része, 1969. Négy évvel korábban tisztázatlan körülmények között megölték egy kisvárosi seriffet. A gyilkossággal az aligátornyúzó Hillary Van Wettert (John Cusack) vádolták, aki most a börtönben várja halálos ítélete végrehajtását. A titokzatos és vonzó külsejű Charlotte Bless (Nicole Kidman) szenvedélyes levelezésbe kezd a férfival, és össze akar házasodni vele. Mivel Charlotte meg van győződve Van Wetter ártatlanságáról, kapóra jön neki, hogy a Miami Times két újságírója, a környékre való Ward Jansen (Matthew McConaughey) és Yardley Acheman (David Oyelowo) a városba érkeznek, hogy felderítsék az ügyet. Hármójukhoz csatlakozik Ward öccse, a főiskoláról kirúgott és most újságkihordóként dolgozó Jack (Zac Efron) is, és reménytelenül beleszeret Charlotte-ba...

A Peter Dexter regényből készült Az újságos fiú egy olyan nyomozás krónikája a dél fülledt és piszkos világában, amelyben mindenkit a saját megszállottsága irányít, mindenki a démonaival küzd, és amely meghökkentő és zavarba ejtő igazságokkal szolgál.
Az utolsó csavar (Trouble with the Curve, 2012)           

     dráma      


Gus idős baseball játékos figyelő, akinek a feladata új tehetségek felkutatása. A szeme viszont nincs rendben, alig látja, ami a pályán történik. Lánya, Mickey segíteni akar neki, ezért úgy dönt, elkíséri toborzó körútjára Amerikán át, ami minden bizonnyal az utolsó lesz, ha nem találnak megoldást Gus problémájára.
Az utolsó műszak (End of Watch, 2012)           

     dráma      


Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael Peňa) tartják magukat az esküjükhöz, amely szerint "szolgálnak és védenek", és acélos szövetséget alakítottak ki annak érdekében, hogy a műszak végén mindketten épségben hazatérhessenek. A rendőrpáros tagjai már rég megtanulták, hogy miközben Los Angeles utcáin járőröznek, egymáson kívül semmiben sem lehetnek biztosak. A riasztásról riasztásra élő zsaruk között őszinte és viccelődéstől sem mentes barátság szövődött, és mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy amikor veszélyes szituációkban kell helyt állniuk, bármelyik pillanatban életüket veszthetik.
Batman 3. - A sötét lovag - Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012)           

     scifi, akció      


Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Dent-törvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örökké, a városnak ismét szüksége van a Sötét Lovagra. Ám a köpönyeg és az álarc ellenére úgy tűnik, Bane legyőzhetetlen.
Beépített koszorúslány (Undercover Bridesmaid, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Tanya (Brooke Burns) sikeres titkos ügynök, számára nincsen lehetetlen küldetés. De mikor felkérik egy texasi milliárdos lányának őrzésére annak esküvőjéig, élete legnagyobb kihívásával szembesül. Daisy (Nicole Paggi), a megfenyegetett menyasszony gondtalan, rózsaszín világába csöppen, ahol múltbéli személyes tragédiája miatt idegenül érzi magát, mégis - mint beépített ügynök - koszorúslányként kell jelen lennie. Az igazi texasi stílusú, ötnapos esküvő során igyekszik megőrizni hidegvérét, de érzelmei gyakran közbeszólnak.
Bel Ami - A szépfiú (Bel Ami, 2012)           

     dráma      


Párizs, az 1890-es években. Georges Duroy a katonaságtól való leszerelése után a város meghódítására indul, ám olcsó állással, szűkös anyagi körülményekkel kénytelen beérni. Az ambíciózus fiatalember azonban gyorsan rájön, hogy a nők révén érvényesülhet. Az előnyös külseje és az ellenállhatatlan sármja révén mindenkit kihasznál, hogy egyre feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. A mind gátlástalanabbá váló ifjú erotikus kalandjai azonban egyre veszélyesebbé válnak.
Bennfentes játék (Le capital, 2012)           

     dráma      


Marc Tourneuil megállíthatatlan karrierjének történetét meséli el a film, melyben a férfi a tőke egyszerű szolgájából lesz annak megkérdőjelezhetetlen ura. Marc a legnagyobb európai bank, a Phenix új vezérigazgatója. Kétségbeesetten kapaszkodik hatalmába, amikor egy amerikai fedezeti alapokat kezelő cég megpróbálja felvásárolni őket. A korrupt igazgatótanács azt reméli, hogy a férfi az ő bennfentes játékuk bábja lesz. Ám Marc-nak más tervei vannak, törvényes keretek között vagy azon kívül. A gazdasági válság és a pénzügyi sakálok szorongatása közepette, Marc beleveti magát a hatalmi játszmák ördögi és képmutató körébe, amely olykor igazságtalan, könyörtelen is, de az egész világon játsszák.
Bérgyilkos a világ ellen (Blood Money, 2012)           

     akció, thriller      


Egy kolumbiai drogkartell összefog a hongkongi Triáddal, hogy két tonna kokaint csempésszenek Ausztráliába és Kínába. Steven Ho (Jimmy Wong) a hadművelethez a világ legkeresettebb bérgyilkosát, Zhout (Zheng Liu) alkalmazza, hogy félreállítsa ellenfeleiket az útból. Zhou (Zheng Liu) hidegvérrel elvégzi a feladatot, de úgy, hogy az akció során megbízói is áldozatául esnek. Zhou nem válogat az eszközökben, az alvilágban véres tisztogatásba kezd.
Bízz a szerelemben (Stuck in Love, 2012)           

     vígjáték      


Bill Borgens veterán regényíró (Greg Kinnear), akit három éve hagyott el a felesége, Erica (Jennifer Connelly) egy másik férfi miatt, nem tudja abbahagyni a nő utáni epekedést. Még szomszéd szeretője, Tricia (Kristen Bell) is próbálja randizásra bíztatni, de Bill figyelmét senki sem tudja felkelteni. Mindeközben vadul önállósodó kollégista lánya, Samantha (Lily Collins) első regényét publikálja és első szerelmével (Logan Lerman) találkozgat újra; tinédzser fia, Rusty (Nat Wolff) pedig igyekszik megtalálni önmagát fantasy íróként és a problémákkal küszködő álomlány pasijaként. Ezek a problémák összehozzák a triót és Borgensék megtudják, hogyan lesz valaminek a vége egy új dolog kezdete.
Borotvaélen (Man on a Ledge, 2012)           

     scifi      


A sci-fi három különálló egységből áll, melyek mindegyike határozottan feminista szemszögből mutatja be a történeteket.

Az első rész (Boldog születésnapot!), egy nagyon vicces jövőképet mutat, amelyben az embereket különböző szempontok szerint csoportosítják. A következő történet főhőse egy géniusz tudós, aki annak érdekében klónozza önmagát, hogy a szervezetében lappangó gyógyíthatatlan betegség ellenszerét megtalálja. Ráadásul egy szerelmi háromszög is kialakul eközben, melyben az általa klónozott mása és ő is főszerepet játszik. Az utolsó kisfilm egy életunt háziasszonyról és telepatikus képességekkel rendelkező ikertestvéréről szól, aki egy különc főiskolai professzor
Bosszúállók 1. (The Avengers, 2012)           

     akció, scifi      


Új fenyegetést észlel Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. - így egybeolvasva a Pajzs - nevű nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője. Az ellenfél minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre nézve. Fury egyetlen esélyt lát a katasztrófa elkerülésére: a szuperhősöket! A toborzás eredményeként hamarosan össze is áll az addig még sohasem látott szupercsapat. Ott van Bruce Banner (alias Hulk), Steve Rogers (Amerika kapitány), Tony Stark (Vasember), Thor, Natasha Romanov (Fekete Özvegy) és Clint Barton (Sólyomszem). Hőseink teszik a dolgukat, miközben egymást sem kímélik és oda-oda mondogatnak a másiknak.
Búcsú a királynémtól (Farewell my Queen, 2012)           

     történelmi, dráma      


1789-ben, a francia forradalom hajnalán, Versailles-ban minden a régi, megszokott módon történik. Sidonie Laborde (Léa Seydoux) a királynő ifjú társalkodónője teljes odaadással fordul Marie Antoinette (Diane Kruger) felé. A pompa, az extravagancia és a luxus élvezete oly mértékben töltik ki mindennapjait, hogy örömmel és némi számítással teljesíti úrnője minden szeszélyét. Ugyanakkor ízelítőt kap Versailles másik oldalából is: a végtelen folyosókon a királynő veszélyes, ugyanakkor szenvedélyes vonzalmáról pletykálnak, melynek kitüntetettje Gabrielle de Polignac (Virginie Ledoyen). Mindeközben a falak az éhező tömegek felháborodott kiáltásaitól visszhangoznak. A jámbor Sidonie nem hisz a félelemmel és rosszindulattal teli szóbeszédnek, számára Versailles és úrnője szent és sérthetetlen. Még akkor is, ha saját szemével látja a királynője és Gabrielle közötti vonzalom beteljesülését. Július 15. reggelén rémisztő hírek várják őket: a Bastille-t lerombolták, a nép forrong, a nemesség végnapjait éli – a forradalom elkerülhetetlen.
Buli a buszon (The We and the I, 2012)           

     dráma      


A bronxi középiskolában az utolsó tanítási nap van. Ennek végén a végzős diákok egy csoportja felszáll a városi buszra, hogy hazautazzanak. A vakáció előtt a színes, felszabadult gyerekcsapat úgy viselkedik, ahogy csak a tinédzserek képesek, amikor egymás közt vannak. Pletykálnak, más kárán örvendeznek, álmodoznak és hetvenkednek, hazudoznak és terrorizálnak, verbális és fizikai erőszakot alkalmaznak. Ahogy a délután estébe hajlik, elbúcsúznak egymástól és a gyermekkoruk kis darabjától.
Camille (Camille redouble, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Camille tizenhat évesen ismerkedik meg Eric-kel. Szenvedélyes szerelmükből kislányuk születik. Huszonöt évvel később a férfi elhagyja Camille-t egy fiatalabb nőért. Egy szilveszter éjszakán Camille hirtelen a múltban találja magát. Visszatér egész fiatalkora, szülei, barátnői… és persze Eric. Mit tehet ebben a helyzetben? Változtassa meg mindkettejük sorsát vagy pedig – bár ismeri kapcsolatuk végkifejletét – megint szeressen bele a fiúba?
Cosmopolis (Cosmopolis, 2012)           

     dráma      


Eric Packer, a 28 éves milliárdos a tőzsde királya. A Wall Street egén azonban viharfellegek gyülekeznek. Mindebből semmit sem érzékel, ő csak a haját indul levágatni. Reggel beszáll a luxuslimójába, és nekivág a városnak, hogy eljusson apja régi borbélyához. Ám újabb és újabb akadályok keresztezik útját. Hol az elnök látogatása miatt áll Manhattan, hol utcai zavargások törnek ki, hol temetési menettel találkozik. Ráadásul a jüan árfolyamának emelkedése összeomlással fenyegeti birodalmát, és valaki az életére tör.
Csajok szabadon (Spring Breakers, 2012)           

     vígjáték      


Négy szexi főiskolás lány (Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Rachel Korine, Ashley Benson) kitalálja, a tavaszi szünidőt Floridában tölti, és a kiruccanás finanszírozásának legtökéletesebb módja, ha kirabolnak egy gyorséttermet. Az akciót véghez is viszik, ám ez csak a kezdet. Egy vadabb buli után a törvény végül utoléri őket, börtönbe kerülnek. A másnapos csajok bikiniben kerülnek a bíró elé, ám váratlanul lerakja értük az óvadékot Alien (James Franco), a hírhedt helyi gengszter, aki szárnyai alá veszi a négy lányt, és bevezeti őket a történelem legvadabb tavaszi szüneti bulijába. A kívül durva, ám belül érzékeny Alien elnyeri a csajszik szívét, és egy új világot tár fel előttük, ám ahogy az lenni szokott, semmi sincs ingyen.
Csalétek (Bait, 2012)           

     akció, horror      


Egy álmos kisváros szupermarketébe fegyveresek törnek be,ám a rablást nem sikerült befejezniük,mivel éppen akkor egy hatalmas cunami söpör végig a városon, ami csapdába ejti az összes bent tartózkodót. A túlélők egyre kétségbeesettebben keresik kiutat, ráadásul észreveszik,hogy a szökőár további kéretlen látogatókat hozott az áruházba: borotvaéles fogakkal felszerelkezett, éhes cápákat.
Csatahajó (Battleship, 2012)           

     akció, scifi      


Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.

Alex katona, egy hadihajón szolgál. A felettesével nem kedvelik egymást, és az sem könnyít a helyzeten, hogy éppen Shane admirális lányába, Sambe szeretett bele. Ám ellentéteiket félre kell tenniük, hogy az egyik küldetés során talált idegen lényektől megmentsék az emberiséget.
Csempészek (Contraband, 2012)           

     krimi      


Chris Farrady régen felhagyott a bűnöző életmóddal, de miután sógora, Andy elszúrja könyörtelen főnöke, Tim Briggs egyik drogügyletét, Chris visszakényszerül abba, amit a legjobban csinál - a csempészésbe - hogy kiegyenlítse Andy tartozását. Chris legendás csempész, és gyorsan összehoz egy csapatot legjobb barátja, Sebastian segítségével egy utolsó menetre Panamába és vissza, annak reményében, hogy több milliónyi hamis pénzzel térnek haza. Ám a dolgok hamar elkezdenek szétesni, és amikor már csak pár órájuk van összeszedni a pénzt, Chrisnek be kell vetnie régen használt fogásait, hogy lavírozni tudjon a brutális drogbárók, zsaruk és bérgyilkosok hálójában, mielőtt a felesége és a fia célponttá válik.
Démoni álca (The Cloth, 2012)           

     horror, thriller      


A Katolikus Egyház titkos szervezete az egyre erősödő démoni erők ellen száll harcba. Kasdeya, a sátán egyik leggonoszabb hívének feltűnésével a papságnak mindösszesen 7 napja marad, hogy megállítsa a démonok teljes térhódítását. Hogy megakadályozzák Belzebúb földi uralmát, egy egyelőre hitetlen férfi segítségére van szükségük. Jasonnak (Kyler Willett) kell vezetnie a papság új generációját, különben az ördögi seregek leigázzák az emberiséget. A borzalmas démonok és az ördög szolgálatába állókkal szembeni küzdelem szinte lehetetlen feladat elé állítja a papságot.
Démoni doboz (The Possession, 2012)           

     horror, thriller      


Clyde és Stephanie nemrég vált egy egymástól. Egy nap az apa a legkisebb lányával a kirakodóvásáron jár, ahol Emnek megtetszik a titokzatos feliratokkal díszített fadoboz. Miután megveszik, hamarosan egyre furcsább dolgok történnek körülötte. Em szinte megszállottja lesz a doboznak, a viselkedése is egyre aggasztóbb. Clyde képtelen elválasztani őt a doboztól. Ha nehezen is, de sikerül meggyőznie Stephanie-t, hogy a dobozban titokzatos erő lakozik, ami tönkreteszi a tulajdonosát.
Derűs égbolt esküvőre (Cheerful Weather for the Wedding, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Anglia, 1932, Dolly Thatcham esküvőjének a napja. A lány családja a vidéki kastélyban gyülekezik jókedvűen és izgatottan, ahogy az egy ilyen nagy esemény alkalmával lenni szokott. Ám feltűnik a színen egy hívatlan vendég. Joseph Dolly szertője volt az előző nyáron, és alaposan felkavarja a lány érzelmeit. Dolly anyja nem akarja, hogy a lánya jövőjével kapcsolatos, gondosan kidolgozott tervét bármi is veszélybe sodorja. Az óra ketyeg, és Dolly nem tud dönteni, hogy Josephet vagy a leendő férjét válassza.
Django elszabadul (Django Unchained, 2012)           

     western      


Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy rabszolga (Jamie Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Kerry Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (Leonardo DiCaprio) rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (Samuel L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra.
Dől a moné (Gambit, 2012)           

     krimi, vígjáték      


Lord Lionel Shabandar impresszionista gyűjteményének kurátora, Harry Deane egy ravasz tervet eszel ki: elhiteti kapzsi főnökével, hogy meg tudja szerezni a Lord által mindig is áhított Monet festményt. Habár ez a Monet a tehetséges hamisító barátjának keze munkája. Harry beszervezi a csinos texasi rodeo királynőt, PJ-t, aki szép kis summa ellenében igyekszik meggyőzni a Lordot, hogy nagyapja a II. világháborúban egy német galériából menekítette ki a festményt, és azóta, 60 éve ott lóg a lakókocsijuk falán. Már a Texasból Londonba vezető út is félreértésekkel, és bonyodalmakkal van kikövezve: PJ-t lekapcsolják a reptéren, mert nincs útlevele, de ez még csak a kezdet. Egy német eredetiségvizsgáló is feltűnik a színen, aki az egész akciót veszélybe sodorhatja.
Dredd (Dredd, 2012)           

     akció, scifi      


Mega City One egyike az átok sújtotta Föld egyik utolsó fennmaradt oázisának, utcáin azonban tombol a bűnözés, amivel a bírók, egy speciálisan kiképzett egység tagjai próbálja felvenni a küzdelmet, a törvény őrei és egyben végrehajtói is ők egyben. Dredd bíró (Karl Urban) az elit harcossá képzett utcai bírók között is a leghírhedtebb: semmitől sem riad vissza a béke és a rend fenntartása érdekében…
Drogháború (Drug War, 2012)           

     krimi, akció      


Zhang kapitányt és csapatát semmi nem állíthatja meg, ha a drogos alvilág szereplőinek levadászásáról van szó. Amikor a drogbáró Timmy Choit lekapcsolják, alkut ajánlanak neki: segítenie kell Zhangnak felszámolni egy nagyobb droghálózatot. Zhang kapitány azonban nem hiszi, hogy Timmy Choi valóban képes beárulni a partnereit. Egyre gyanakvóbb lesz, ahogy közeledik a rajtaütés a szigorúan őrzött drogüzemen.
E-hadművelet (Operación E, 2012)           

     thriller      


A kolumbiai José Crisanto kokaintermesztésből él. Az egyszerű farmer a politikai játszmák hálójában találja magát, amikor a kormány ellen küzdő gerillák egy beteg csecsemőt bíznak a gondjaira. A gyermek életét féltve José a kicsit beviszi egy klinikára. Ott azonban a szociális munkások elveszik tőle, és nevelőszülőkhöz adják. Három évvel később a gerillák visszatérnek a fiúért. Amikor kiderül, mi történt, három napot adnak Crisantónak, hogy megtalálja és visszahozza az elrabolt politikus, Clara Royas fiát.
Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower, 2012)           

     romantikus, dráma      


A Stephen Chbosky hatalmas sikerű regénye nyomán készült Egy különc srác feljegyzései főszereplője az elsős gimnazista Charlie (Logan Lerman), aki mindig a partvonalról szemléli az eseményeket - egészen addig, amíg szárnya alá nem veszi két belevaló felsőbb éves. A szép és szabad szellemű Sam (Emma Watson) és vakmerő mostohabátyja, Patrick (Ezra Miller) révén Charlie új barátokat szerez, megismeri az első szerelmet, az ébredező szexualitást, féktelen bulikra és a Rocky Horror Picture Show éjféli vetítéseire jár, és közben a tökéletes dalt is keresi.
Egyetlen golyó (One in Chamber, 2012)           

     akció, thriller      


Ray Carver (Cuba Gooding Jr.), a profi bérgyilkos megbízatást vállal két rivalizáló orosz banda számára. Az akció során olyan ellenféllel kerül szembe, akit eddig legfeljebb hírből ismert. Hamarosan Ray is megtapasztalja Alekszej, a Farkas (Dolph Lundgren) rendkívüli kegyetlenségét.
Éjsötét árnyék (Dark Shadows, 2012)           

     horror, vígjáték      


A Collins család Amerikába ment 1752-ben új életet kezdeni. Meggazdagodtak a halászatból, és kisvárost építettek Maine államban, ami a nevüket viseli. Két évtizeddel később Barnabas vezeti a birtokot, gazdagságánál csak a nők iránti vágya nagyobb. Ám elkövet egy hibát, összetöri egy boszorkány szívét, aki bosszúból elátkozza és élve eltemeti. Két évszázaddal később Barnabast véletlenül kiszabadítják sírjából. A férfi visszatér a régi birtokra, és találkozik a zavaros utódaival. Elhatározza, hogy visszaállítja családja hírnevét.
Éjsötét játszma (Svartur á leik / Black's Game, 2012)           

     krimi      


Egy véletlen találkozás után egy gyerekkori cimborával a céltalan egyetemista Stebbi - hogy ki tudja fizetni adóságait - váratlanul az izlandi drogkereskedők világában találja magát, a millennium utolsó éveiben, amikor az ország alvilága drasztikus átalakuláson ment keresztül. Ami valamikor piti bűnözők és kis tételben kereskedő dílerek játszótere volt, az ekkor vált azzá a brutális és jól szervezett világgá, ami ma is. A film ebbe a kaotikus, erőszakos időszakba visz el minket, amely alapjaiban kavarta fel az izlandi társadalmat. Az Éjsötét játszma kőkemény gengszter thriller, amely rokonságot mutat az executive producerként közreműködő Nicolas Winding Refn Pusher trilógiájával, de akár Scorsese Nagymenőkjéhez is hasonlíthatnánk.
Elárulva (Stolen, 2012)           

     akció, thriller      


Simon West rendező és Nicolas Cage a Con Air - A fegyencjárat óta most először álltak újra össze, és az eredmény egy szédületes tempójú akcióthriller, amely a híres New Orleans-i karnevál, a Mardi Gras idején játszódik. Miután a profi rabló Will Montgomeryt (Nicolas Cage) átverik egy bankrablás során, nyolc évre börtönbe kerül. Szabadulása után fel akar hagyni a bűnözői élettel, és a lányához, Alisonhoz is szeretne visszatalálni. Az FBI-nak és egykori társainak meggyőződése, hogy Will elrejtette valahol az utolsó akció zsákmányát, tízmillió dollárnyi kötvényt. Régi partnere, Vincent meg akarja kaparintani a pénzt, ezért elrabolja Alisont, és a teljes összeget követeli váltságdíjként. Ha élve szeretné visszakapni a lányát, az ösztöneiben és egy másik volt társában, a gyönyörű és eszes Rileyban bízva Willnek végre kell hajtania egy utolsó rablást.
Elrabolva 2. (Taken 2., 2012)           

     akció, thriller      


Két évvel lánya elrablását követően Brian Mills (Liam Neeson), a vérprofi ex-CIA ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka elvégzésre, ahol a Közel-Keleten vakációzó családjával, Kimmel (Maggie Grace) és volt feleségével, Leonore-ral (Famke Janssen) találkozik. Az albán maffia már tudja, hiba volt Brian lányát elrabolni Párizsban: halottaikat gyászolva bosszút esküsznek, a vérprofi ügynökre és családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.
Elveszett (Gone, 2012)           

     thriller      


Az Elveszett című hátborzongató thrillerben Jill Parrish hazaér az éjszakai műszakból, és felfedezi, hogy testvérét, Mollyt elrabolták. Jillt egy évvel korábban szintén elrabolták, de ő akkor megmenekült. Most meg van győződve róla, hogy ugyanaz a sorozatgyilkos tért vissza, és ragadta el Mollyt. A rendőrség őrültnek tartja a lányt, és nem akarnak segíteni neki. Jill attól fél, hogy Molly meghal, mire lemegy a Nap, ezért belevág egyedül, hogy egy idegborzoló hajtóvadászattal felkutassa a gyilkost, leleplezze a titkait és megmentse a testvérét.
Én, a séf (The Chef, 2012)           

     vígjáték      


Alexandre Lagarde, a veterán sztárséf komoly konfliktusba kerül Stanislas Matterrel, az étteremcsoport új vezetőjével. Matter arra készül, hogy lecseréli őt egy ifjú, modern séfre, aki a molekuláris gasztronómia megszállottja, mert az sokkal jövedelmezőbb. Első lépésként elkezdi kirúgni Lagarde csapatának tagjait. Ami még rosszabb, Lagarde kezd kifutni az ötletekből, pedig a legnevesebb étteremkalauz kritikusai bármelyik pillanatban feltűnhetnek tesztelni. Kétségbeesésében keresni kezd maga mellé valakit. Egy nap, mintha a szerencse vezérelné oda, találkozik Jackyvel, aki az haute cuisine megszállottja. A szakmát autodidakta módon elsajátító férfi rendkívül tehetséges, de makacs, mint egy öszvér.
Ezer szó (A Thousand Words, 2012)           

     vígjáték      


Jack McCall egy nagydumás, önző irodalmi ügynök, aki az üzlet reményében képes bárkinek teletömni a fejét mindenféle hazugsággal. Miután egy spirituális gurut is csőbe húz, azon találja magát, hogy hirtelen egy fa nőtt a kertjében, ezer levéllel az ágain. Rájön, hogy mágikus fával van dolga, ugyanis minden egyes kimondott szóval lehullik róla egy levél. Az egyik ismerőse szerint ha az utolsó is lehull, akkor annyi neki. Jack kénytelen-kelleten némaságot fogad. Ki kell találnia, hogyan kommunikálhat szavak nélkül.
Fejbenjáró bűn (Ruby Sparks, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Calvin, a fiatal regényíró korán megtapasztalta a siker ízét, ám azóta sem tudta igazán feldolgozni. Nincs ihlete, küszködik az írással, és a nőkkel sincs szerencséje. A pszichológusa javaslatára végül kitalál egy női karaktert, akiben minden megvan, amire csak vágyik az életben. Az ötlet beválik, Ruby figurája valósággal felvillanyozza. Azután egy héttel később Calvin teljesen elképed, amikor a kanapéján ott találja Rubyt, a maga kézzelfogható valójában: egy élő, lélegző, beszélő emberként.
Fejlövés (Bullet to the Head, 2012)           

     akció, thriller      


Jimmy Bobo egy bérgyilkos, aki egy fiatal nyomozóval társul, hogy felgöngyölítsen egy ügyet, aminek szálai New Orleans piszkos sikátorain keresztül egészen a Fehér Ház folyosójáig vezetnek. A szokatlan páros, akiket két, kegyetlen gyilkosság hozott össze, keresztülgázol mindenen, ami az útjukba áll, és feláldoznak mindent a bosszú érdekében.
Fék nélkül (Premium Rush, 2012)           

     akció, thriller      


A bicaja nyergében érzi a legjobban magát Wilee, aki egyike az 1500 New York-i kerékpáros futárnak. Egészen pontosan a legjobb és a legvagányabb, aki őrült tempóban cikázik a kocsik között, és igyekszik kikerülni a nem várt akadályokat, legyen szó autóról vagy gyalogosról. Az egyik küldemény miatt azonban a veszély egy másik dimenziója tárul fel előtte. Kiderül, hogy a cuccra egy korrupt zsarunak is fáj a foga. A fickó üldözni kezdi a városon át, és Wilee-nek minden ügyességére szükség van, ha életben akar maradni.
Fékezhetetlen (Lawless, 2012)           

     krimi      


A nagy gazdasági világválság idején járunk. A Bondurant-fivérek, Forrest, Jack és Howard igazi legendának számítanak a Virginia állambeli Franklin megyében, hiszen a szesztilalom idején jól menő csempészüzletet tudhatnak magukénak. A jólét azonban veszélybe kerül, amikor feltűnik a színen Charles Rakes különleges ügynök, a törvény új ura, aki azonban korruptabb mindenkinél, és részesedést követel magának a fivérek üzletéből. Ők azonban nem hajtanak fejet senki előtt, így felveszik a harcot Rakes ellen.
Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012)           

     scifi      


Az emberi életek és tettek kihatással vannak egymásra. Rajtuk keresztül kapcsolódik össze múlt, jelen és jövő, végső soron minden mindennel összefügg. A lelkek téren és időn keresztül vándorolnak, akár az égbolton a felhők. De vajon mi magunk irányítjuk sorsunkat, vagy valamilyen külső erő hatására történik mindez? Hat történet bontakozik ki 1849 és 2321 között, a rabszolgaság elleni szenvedélyes felszólalástól, az apokalipszis után törzsi szintre süllyedt emberiség újrakezdéséig.
Fogadom (The Vow, 2012)           

     romantikus, dráma      


Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige (Rachel McAdams) és férje Leo (Channing Tatum) éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra belészeressen.
Fricska (Flimmer, 2012)           

     vígjáték      


Backberga tipikus svéd kisváros. A helyi nagyratörő telefontársaság, az Unicom egy új szolgáltatás beindítását tervezi. Ennek során azonban nem várt akadályok merülnek fel. Egy baleset következtében ugyanis áramszünet lép fel, ami olyan események láncolatát indítja el, ami különféle kihatással lesz a helyi lakosok életére, balesetekhez, szerelmi légyottokhoz vezet. A film vidám, melegszívű történet olyan emberekről, akik megpróbálják megtalálni helyüket a modern társadalomban.
Geronimo hadművelet (Seal Team Six: The Raid on Osama Bin Laden, 2012)           

     akció      


Amerika több mint tíz éve vadászik Oszama bin Ladenre, őt tartják felelősnek a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásért. A felderítő jelentések szerint a terroristavezér Pakisztánban tartózkodik. A haditengerészeti kommandósok egyik csapatát jelölik ki a feladat végrehajtására, a célpont likvidálására. A felkészülés során a csapat tagjai különleges kiképzésen esnek át. A kommandósok kezdetben nem is tudják kire vadásznak. Azután rájönnek, hogy személyesen nekik adatott meg a lehetőség, hogy végrehajtsák Amerika bosszúját.
Gondolkozz pasiaggyal! (Think Like a Man, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


A történet négy párról szól. A kapcsolataik hatalmi egyensúlya felborul, amikor a négy nő úgy gondolja, hogy a gyakorlatban is kipróbálja a társkapcsolatokról szóló népszerű könyvben olvastakat. Steve Harvey Viselkedj úgy mint egy hölgy, gondolkozz úgy, mint egy férfi című könyve segít abban, hogy a nők megtudják, mit akarnak a férfiak, hogyan lehet fölébük kerekedni. Ám a párjaik hamarosan rájönnek erre, és kidolgoznak egy tervet, hogy mindezt a maguk javára fordítsák. Kezdetét veszi a nemek csatája.
Gyilkos emlékek (Extracted, 2012)           

     dráma, scifi      


Egy tudós kifejleszt egy olyan módszert, amivel bele lehet látni más emberek memóriájába. Amikor a férfi egy heroinfüggő elméjét vizsgálja, olyan dolgokat lát, ami őt magát is veszélybe sodorhatja.

Adott egy narkós, egy bűncselekmény, és egy tudós aki feltalálta a gépet amivel bejuthat mások emlékeibe. Anthony-t (Dominic Bogart) azzal vádolják, hogy megölte saját barátnőjét, minden bizonyíték ellene vall, egyedül az emlékei tisztázhatják. A tudós Tom (Sasha Roiz) végül vállalja a kísérletet, és belefog kideríteni az igazságot. Az emlékben minden úgy zajlik, ahogy azt a rendőrség vélte: Anthony bűnös, megölte a barátnőjét. Ennek ellenére ő végig ragaszkodik az ártatlanságához. Azonban, mikor Tomot kiakarják hozni emberünk fejéből az benntragad (A filmben persze választ is kapunk később, hogy miért). 4 évig raboskodik Anthony elméjében, aki hirtelen elkezdi látni és hallani őt. Megegyeznek, hogy közösen találják meg a választ arra mi történt valójában aznap este, amikor meghalt a lány. Érdekes fordulatokat és egy megdöbbentő csavart láthatunk a végén.
Gyilkos vágyak (Passion, 2012)           

     thriller      


Christine fiatal és rámenős reklámcégvezető Berlinben. Karrierjét New Yorkban akarja folytatni, azonban az előléptetéséhez szükséges átütő siker munkájában - mely meggyorsítaná tervét - nem jön el. Isabelle tehetséges kreatív, aki ontja magából a jobbnál-jobb ötleteket. Egy új okostelefon marketingtervének koncepcióját dolgozza ki, mely hatalmas sikert arat cégükön belül. Christine, Isabelle ötletében látja a hiányzó elismerést tervének megvalósításához. Dicséretekkel halmozza el és gyengéd érzelmekkel, flörtölgetve manipulálja a naiv lányt, hogy Londonba utazva tökéletesítse reklámkoncepcióját. Miközben külföldön tartózkodik, ötletét Christine sajátjaként adja el és ezzel a két nő közötti halálos hatalmi harc, melyet egy közös szerető iránti féltékenység is tüzel, kezdetét veszi.
Gyilkosság a nyílt utcán (The Mystery of a Hansom Cab, 2012)           

     thriller      


Fergus Hume népszerű regényklasszikusa alapján készült ez a viktoriánus korban játszódó misztikus thriller, melyben egy fiatal úriembert egy kocsikázást követően holtan találnak. Elsőszámú gyanúsítottjaként riválisát állítják elő, akivel ugyanazt a nőt szerették, de ahogy egyre több nyomra derül fény, úgy lesz az ügy egyre csavarosabb és sötétebb...
Gyilkosság lencsevégen (Taped, 2012)           

     thriller      


Megromlott a holland házaspár, Saar és Johan kapcsolata. Mivel szeretnék megmenteni azt, ezért Buenos Airesbe utaznak, ahol a szerelmük kezdődött, ám erőfeszítéseik ellenére minden reménytelennek látszik. Miközben kiábrándultan várakoznak a taxira, ami visszaviszi őket a reptérre, véletlenül lefilmeznek egy tűzharcot, amelyben egy ember meghal. Saar és Johan így a gyilkosság szemtanúi, és menekülni kényszerülnek. A rájuk váró rémisztő megpróbáltatások talán segíthetnek újraéleszteni szerelmüket.
Gyötrelmes csapda (Brake, 2012)           

     thriller      


Jeremy Reins titkos ügynök zavarodottan ébred, sötétség veszi körül. Az egyetlen apró fény egy digitalis kijelző, amelyen számok villódznak. A férfi nehezen lélegzik, alig tud mozogni. És senki sem válaszol, amikor segítségért kiált. Azután meghallja a motorhangot, és minden világossá válik. Reins rájön, hogy egy mozgó autó csomagtartójába van bezárva. Elrablói testi-lelki kínzással próbálják rávenni, hogy adja ki a nekik a szükséges információt. A terroristák az Egyesült Államok elnökét akarják megölni.
Halálfutam 3. - A pokol tüze (Death Race - Inferno, 2012)           

     akció      


A rendőrgyilkosságért elítélt Carl Lucas (Goss), más néven Frankenstein a Halálfutam néven ismert brutális börtönderby sztárja. Egyetlen győztes futam választja el ő és csapatát a szabadságtól, amikor egy teljesen újfajta kihívás elé kerülnek: egy új, minden eddiginél erőszakosabb verseny vár rájuk, amilyet még sosem tapasztaltak. Lucasnak Dél Afirkában, a Kalahári sivatag poklában kell megmérkőznie eddigi új ellenfeleivel, ráadásul úgy, hogy a színfalak mögött valaki minden erejével azon van, hogy biztossá tegye a vereségét…
Halálos célpont (The Package, 2012)           

     akció, thriller      


Tommy Wick egy éjszakai klub kidobója és pénzbehajtója Seattle egyik félelmetes gengszterfőnökének, Big Dougnak dolgozik, hogy testvére adósságát törlessze. Doug egy nap titokzatos csomagot bíz rá azzal az utasítással, hogy juttassa el a Németnek, a hírhedt gengszternek. A csomag híre rejtélyes módon villámgyorsan elterjed, és Tommy rivális bandák célpontjává válik. Így egy hadseregnyi bérgyilkossal is fel kell vennie a harcot, hogy időben leszállítsa a csomagot.
Hallgatag város (Silent City, 2012)           

     dráma      


Rosa, a fiatal szakács Japánba utazik, hogy megtanulja a halfilézés művészetét a híres Kon mestertől, Japán legjobb halséfjétől. Rosa kommunikációs nehézségekkel küzd, egyre magányosabb lesz a tisztításra váró halkupacok mögött. A letört és elkeseredett lány végül egy éjszakai bárban kezd dolgozni, ahol japán üzletembereket szórakoztat. Egy szörnyű éjszaka után, amikor az egyik vendég erőszakoskodik vele, Rosa az étterem halastavában találja magát. Végre kezdi megérteni a halakat, és Kon mester tanítványa lehet.
Halo 4. - Kezdetek (Halo 4: Forward Unto Dawn, 2012)           

     scifi      


2525-ben űr benépesítésének közepette egy csapat újonc kezdi meg a felkelők elleni harcra való kiképzését. Az egyik kadét, Thomas kételkedik katonai képességeiben és a felkelők ellen folytatott háború igazságosságában. A kiképzés közben a Földet egy idegen civilizáció támadja meg és Thomast valamint társai életét John-117, a UNSC legendás SPARTAN-II szuperkatonája menti meg. John fellépése segít eloszlatni Thomas kétségeit és kellő inspirációval szolgál a kadét számára, hogy olyan vezető katonává váljon, aki képes társait a halálos ellenséggel szembeni harcba vezetni, megmentve ezzel az emberiséget.
Hamis vád (Left to Die, 2012)           

     dráma      


Sandra Chase még sohasem járt az Egyesült Államok határain túl. Életében először a barátnőjével Ecuadorba megy nyaralni. Ám a vakáció rémálommá változik, amikor a quitói repülőtéren drogkereskedelem vádjával letartóztatják, majd bírói ítélet nélkül börtönbe zárják. Elképesztő körülmények közé kerül, a társai terrorizálják. A lánya, Tammi mindent megtesz annak érdekében, hogy kihozza anyját a börtönből. Követségekkel és kormányokkal harcol, és vesenyt fut az idővel, hogy megmentse őt.
Hat töltény ára (6 Bullets, 2012)           

     akció, thriller      


Samson Gaul (Jean-Claude Van Damme) veterán zsoldos visszavonultan éli a mindennapjait. Amikor azonban találkozik egykori barátjával, Andrew Faydennel (Joe Flanigan), s megtudja, hogy barátja lánya, Monica (Anna-Louise Plowman) emberrablók fogságába esett, nem habozik a segítségére sietni. A bűnözőket likvidálva kétszemélyes könyörtelen akciót indítanak a gengszterek ellen a lány kiszabadításáért.
Ház az utca végén (House at the End of the Street, 2012)           

     horror      


Sarah nemrég vált el, szinte még meg sem száradt a pecsét a válási papírján. Az asszony új életet akar kezdeni a tini lányával, Elissával. Hamarosan meg is találják álmaik házát az egyik előkelő kisvárosban. Néhány megdöbbentő esményt követően megtudják, hogy a szomszédságukban, az utca végén álló házban évekkel ezelőtt szörnyű bűncselekmény történt. Egy lány megölte a szüleit, és utána eltűnt. A gyilkosságot csak a bátyja, Ryan élte túl. Elissa összebarátkozik a fiúval, ám kiderül, hogy a múlt árnyai kísértenek.
Ház Bretagne-ban (Cornouaille, 2012)           

     dráma      


Odile, a fiatal és független nő Párizsban él. Sikeres az üzletben, és szingli a magánéletben, a régi, azóta családos szerelmével van viszonya. Az asszony megtudja, hogy a nemrég elhunyt nagynénje ráhagyta a házát Bretagne-ban. Szeretne mielőbb túladni rajta, azért visszatér oda, ahol kislány korában járt utoljára. A házból csodálatos kilátás nyílik a tengerpartra, ami felidézi benne apja tragikus halálát. Szembenézve az emlékeivel, a múlt szellemeivel és az új találkozásokkal Odile élete örökre megváltozik.
Helló, mennem kell (Hello I Must Be Going, 2012)           

     vígjáték      


Nem sikerült Amy házassága. A válás után a fiatalasszony visszaköltözik szülei Connecticut külvárosában lévő házába. Amy lehangolt és bizonytalan a jövőjét illetően. Ám viszonyba bonyolódik egy tizenkilenc éves színésszel. A kapcsolat szinte megfiatalítja, fölébreszti benne a szenvedélyt, és segít neki felfedezni a függetlenséget és a beteljesülést. Rádöbben, hogy ezek az érzések hosszú évek óta hiányoztak az életéből. Most mindazt megkapja, amire szüksége van egy nőnek, hogy boldoguljon az életben.
Hemingway és Gellhorn (Hemingway & Gellhorn, 2012)           

     romantikus, dráma      


A film a huszadik század egyik legnagyobb szerelmi történetét dolgozza föl. A kalandos életű író, Ernest Hemingway és Martha Gellhorn kapcsolatát, megismerkedésüktől kezdve, a szenvedélyes viszonyukon át a zajos házasságukig; hét országon keresztül, a spanyol polgárháborútól kezdve, és azon túl. Hemingway és Gellhorn a korszak egyik leghíresebb párja lett, akik bejáratosak voltak a legmagasabb társadalmi körökbe, melyek között az irodalmi világ arisztokráciája éppúgy megtalálható volt, mint Amerika első családja.
Hetes osztag (Grupo 7, 2012)           

     akció      


A sevillai rendőrség létrehozza a 7-es egységet. A négy civil ruhás zsarura nem kis feladat vár, meg kell tisztítani a város utcáit a bűnözőktől, a kábítószerkereskedőktől és a prostitúciótól. A csapat vezetője a fiatal, ambíciózus Angel, társai a gyors beszédű Mateo, Miguel, valamint Rafael, az erőszakos és brutálisan hatékony zsaru. A kezdeti sikerek után azonban egyre több probléma merül fel, a csapat tevékenysége a törvényesség határait kezdi feszegetni. Angel és Rafael ellentétbe kerül egymással.
Hétköznapi emberek (People Like Us, 2012)           

     dráma      


Két csapás is éri egyszerre Samet, a húszas éveiben járó, nagydumás ügynököt: bedől az üzlete és megtudja, hogy meghalt az apja. Bár a férfi teljesen elhidegült a családjától, hosszú évek után most mégis visszatér a szülővárosába, hogy elintézze a hivatalos formaságokat. Legnagyobb megdöbbenésére kiderül, hogy van egy nővére, akinek a létezését eltitkolták előle. A találkozás teljesen felforgatja Sam életét, ugyanis Frankie alkoholista, és van egy tizenkét éves, problémás fia.
Hiénák (The Millionaire Tour, 2012)           

     akció, thriller      


Casper (Dominic Monaghan) fényes nappal egy mit sem sejtő üzletembert rabol el társaival, hogy - gyorsan és egyszerűen - csökkentsék annak bankszámláját. Az átlagosnak indult napon a szerencsétlenül járt járókelőt ATM automaták során viszik végig, hogy ne legyen feltűnő a pénzveszteség - de lehet, hogy a gazfickók ezúttal nem a megfelelő embert szemelték ki áldozatnak. A trükkös történet alapja a 'millionaire tour', egy Latin-Amerikában elterjedt emberrablási akció.
Hippi túra (Wanderlust, 2012)           

     vígjáték      


Ki ne álmodozna arról, hogy egyszer maga mögött hagyja a nagyváros nyomasztó légkörét? George (Paul Rudd) és Linda (Jennifer Aniston), a stressztől totálisan kikészült manhattani páros élete óriási változás előtt áll. Mikor George elveszíti a munkáját, a páros jobb híján Atlanta felé veszi az irányt, ahol George kiállhatatlan bátyja várja őket. Útközben azonban belebotlanak Elysiumba, a hippi tanyába, melynek idilli közössége egészen más elveket vall az életről, mint a nagy átlag. Vajh eme kompánia egy új kezdet lehetségét kínálja George-nak és Lindának vagy csak még jobban kikészíti őket?
Hirokin (Hirokin, 2012)           

     akció, scifi      


Az emberek megszállták az Aradius bolygót, ahol egy értékes, aradium nevű mágneses érc található, amely segítségével nehéz fém tárgyakat lehet reptetni. A bolygó őslakosai, az aridok, akiket az különböztet meg az emberektől, hogy a tenyerükön világosan kirajzolódnak az erek, az emberek, s kegyetlen alkirályuk, Griffin (Julian Sands) elnyomása alatt szenvednek. Az aridok minden reménye vezetőjükben, Mossban (Angus Macfadyen) és a karddal mesterien bánó szamurájban, Hirokinban (Wes Bentley) van, akik - a jövendölés szerint - leszámolnak a zsarnok Griffinnel.
Hitchcock (Hitchcock, 2012)           

     életrajzi, dráma      


Ő volt az ijesztgetés mestere. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott: Alfred Hitchcock (Anthony Hopkins) minden idők egyik legjobb rendezője volt, a hátborzongató filmek királya. De ember is volt: vonzották a nők, vágyott a szerelemre, hajlott az önzésre, és a filmkészítés majdnem olyan fontos volt számára, mint imádott felesége (Helen Mirren). Hitchcock élete egyik legnagyobb dobására készül. A Psycho-t, egy elhagyott motel, egy nem is olyan ártatlan szőke nő és egy őrült gyilkos történetét készül leforgatni. Mellette a felesége, előtte a korszak egyik legszebb színésznője (Jessica Biel), a közelben egy másik sztár, Janet Leight (Scarlett Johansson).
Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman, 2012)           

     akció, kaland      


Ebben a látványos akció-kalandfilmben Kirsten Stewart (Alkonyat) alakítja Hófehért, aki szebb az őt elpusztítani készülő gonosz királynőnél (Charlize Theron). Ám az ármányos nőszemély azt nem sejti, hogy az uralkodását veszélyeztető Hófehért a vadász megtanította a harc művészetére. És ha ehhez hozzávesszük, hogy a törpéket olyan kemény legények játsszák, mint Ian McShane, Ray Winstone, Bob Hoskins vagy Nick Frost, akkor már világosan látszik, hogy ez a mese egy egészen másfajta mese.
Hogyan nevezzelek? (Le prénom, 2012)           

     vígjáték      


A negyvenes Vincent életében először apa lesz. Ez alkalomból meghívja vacsorára a testvérét, Élisabeth-et, a sógorát, Pierre-t és a gyermekkori barátját, Claude-ot. Miközben a feleségére, Annára várnak, a vendégek kérdések özönével árasztják el a leendő apát. Ám minden a feje tetejére áll, amikor megkérdezik, hogyan fogják hívni a kis jövevényt. Vincenték ugyanis az Adolphe nevet szánják a kisfiúnak. A névadás körül parázs vita bontakozik ki, amelyben régi sérelmek és titkok is felszínre kerülnek.
Holdfény királyság (Moonrise Kingdom, 2012)           

     dráma      


A New England partjainál fekvő szigeten, 1965 nyarán játszódó Holdfény királyság két 12 éves gyerek történetét meséli el, akik szerelmesek lesznek, titkos egyezséget kötnek és együtt a vadonba szöknek. Különböző hatóságok próbálnak a nyomukra bukkanni, vad vihar készül kitörni a partnál - és a sziget nyugodt közösségének élete a feje tetejére áll.
Huck Finn kalandjai (Die Abenteuer des Huck Finn, 2012)           

     kaland, családi      


Miután Huck Finn és a barátja, Tom Sawyer kincset talált, kénytelen szűk cípőben és keményített ingben járni, ami együtt jár a gazdagok életstílusával. Huck azonban visszasírja a régi életét, amikor még mezítláb rohangászott a folyóparton. Egyik nap felbukkan a fiú erőszakos, részeg apja, és részt követel a pénzből. Huck elhatározza, hogy megszökik Jimmel, a házi szolgával, akit el akarnak adni egy rabszolgakereskedőnek. A két szökevény tutajjal indul útnak, lefelé Mississippin. Mark Twain regényéből.
Igéret földje (Promised Land, 2012)           

     dráma      


Steve kollégájával, Sue Thomasonnal kerül McKinley kisvárosába, amit az elmúlt évek során letaglózott a gazdasági válság. A páros számára nagyon úgy fest, hogy az itt élők elfogadják majd üzleti ajánlatukat - a talajfúrás jogait szeretnék megvásárolni a helyi birtokokon -, mert nagy szükségük van a felkínált pénzre. A munka elsőre pofonegyszerűnek tűnik, de az elismert helyi tanár, Frank Yates (Hal Holbrook) felveti, hogy a közösség együtt döntsön az ajánlat elfogadásáról, ráadásul Steve az ittléte során megismerkedik Alice-szel (Rosemarie DeWitt). Amikor pedig Dustin Noble (John Krasinski), a dörzsölt környezetvédelmi aktivista is felbukkan, még nagyobb lesz a tét, Steve és Sue tehát nem tudja egykönnyen maga mögött hagyni McKinley városkáját.
Így jártam én (Liberal Arts, 2012)           

     dráma      


A harmincegynéhány éves Jesse rossz passzban van. Nem elég, hogy a magánélete kész csődtömeg, a munkája is egyre jobban fullasztja. Ekkor keresi meg az egykori egyetemi tanára, aki felkéri, hogy mondjon beszédet a nyugdíjbavonulása alkalmából rendezendő vacsorán. Jesse úgy érzi, itt a nagy lehetőség, hogy kitörjön a megszokott életéből. Amikor visszatér a régi iskolájába, megrohanják az emlékek. Később találkozik Zibbyvel, a másodéves hallgatóval. Ennek hatására úgy érzi, hogy kezd visszatérni az önbizalma, és optimistán tekint a jövőbe.
Így neveld az anyádat (Girl in Progress, 2012)           

     vígjáték      


Grace-re hatalmas nyomás nehezedik. Lánya tegnap szinte még kislány volt, most meg már felvágott nyelvű, éles eszű kamasz, aki szeretné a felnőttek életét élni. A megkomolyodni képtelen anya és a függetlenségre vágyó lánya emiatt most életük legkomolyabb kihívása előtt állnak.
Istenek fegyverzete 3. (Chinese Zodiac, 2012)           

     akció, kaland      


Hawk kalandor és kincsvadász, aki most egy tucat misztikus leletet, a kínai állatövi jelekhez köthető 12 bronz fejszobrot keres. Ezeket még a Régi Nyári Palota kifosztása során lopták el, a második ópiumháború alatt.
Ízek palotája (Les Saveurs du Palais, 2012)           

     vígjáték      


Hortense szülővárosa, Perigord híres séfe - mégis meglepődik, mikor a köztársasági elnök személyes szakácsává kérik fel. Minden ételért neki kell felelősséget vállalnia, s míg az Elysée-palota fantasztikus élettereit rója, embert próbáló ízelítőt kap a politika és hatalom fajsúlyos, mindent átszövő, intrikus világából. Míg ő elszántan törekszik a tökéletes ízkombinációk létrehozására, a körülötte lévők hol féltékenységtől, hol törtetéstől áthatva állítanak csapdákat, hogy kimozdítsák irigyelt helyzetéből.
Jack Reacher (Jack Reacher, 2012)           

     akció, thriller      


Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert!" Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz.
Jégbe zárva (Frost, 2012)           

     horror, thriller, scifi      


Agla pszichológus. Filmes barátjával, Gunnarral egy gleccserkutató bázison ébrednek. Bár legalább öt munkatársnak kellene dolgoznia körülöttük, ők teljesen magukra maradtak. Mindenki eltűnt a központból. Mikor társaik keresésére indulnak, csak dulakodás és vér nyomaira bukkannak. Egyre nagyobb pánikban folytatják a kutatást, ám végül rájönnek: valami halálos erő fordult ellenük.
Jesse Stone: Az ártatlanság vélelme (Jesse Stone: Benefit of the Doubt, 2012)           

     dráma      


Megdöbbentő kettős gyilkosság tartja izgalomban a New England-i Paradise nevű kisváros lakóit. A kényszerű nyugdíjazása után az egykori rendőrfőnök, Jesse Stone kénytelen újra munkába állni. Ám azóta már a régi kollégái is, akikkel együtt dolgozott, távoztak a rendőrségtől, így csak magára számíthat, ha meg akarja oldani a sokkoló bűnügyet. A félrevezető nyomok labirintusában csak a megérzéseire hallgathat, hogy megfejtse azok jelentését, és felgöngyölje a gengszterekhez kapcsolódó kettős gyilkosságot.
Johan Falk - Rablások rablása (Johan Falk: Alla rans moder, 2012)           

     krimi      


Arthur Jönsson nyugdíjas mérnök otthonába betör néhány férfi, de csak pár régi épület alaprajzát viszik el. Nem sokkal később ugyanezek a férfiak elkövetnek egy másik rablást is, akikről kiderül, hogy korábban a hadseregnél voltak. John Falk úgy sejti, hogy ezeket a rablásokat mások is fogják követni, sokkal nagyobb szabásúak...
John Carter (John Carter, 2012)           

     akció, scifi      


A harcviselt egykori katonát, John Carter századost (Taylor Kitsch) érthetetlen okokból a Marsra szállítják, ahol ismeretséget köt helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal (Willem Dafoe), és az elbűvölő Dejah Thoris (Lynn Collins) hercegnővel. Akaratán kívül belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba és az összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének sorsa egyedül az ő kezében nyugszik.
Kapuzárás (Save the Date, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Kevin megissza a levét annak, hogy rosszul időzítette házassági ajánlatának bejelentését. A függetlenségét mindenél többre tartó Sarah nemcsak visszautasítja, de szakít vele. Sarah a nővéréhez, Beth-hez fordul segítségért, ám ő túlságosan el van foglalva a saját esküvőjének részleteivel. Kevin barátjához, Andrew-hoz készül férjhez menni, a két férfi egy bandában zenél. Amikor Sarah újra intenzív románcba bonyolódik az imádnivaló Jonathannal, arra kényszerül, hogy felülvizsgálja az elkötelezettségről való nézeteit.
Kék szemű mészáros (Blue-Eyed Butcher, 2012)           

     thriller      


A külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a texasi Susan Wrightnak mesébe illő élete van egy rajongó férjjel és két szép gyerekkel az oldalán, szerető rokonokkal és barátokkal körülvéve. Ám hat évvel a házasságuk után minden összeomlik, amikor Jeff késszúrásokkal teli, elásott holttestét megtalálják a házuk kertjében. A rendőrség Susant gyanúsítja a gyilkosság elkövetésével. Az asszony szerint azért ölte meg a férjét, hogy véget vessen a családon belüli erőszaknak, az éveken át tartó rettegésnek.
Kék, mint a Jazz (Blue Like Jazz, 2012)           

     dráma      


Kiábrándul az egyházból a jámbor, tizenkilenc esztendős Donald. A hagyományőrző, konzervatív Texasból a liberálisabb szemléletű északnyugatra megy, Portlandbe, az Egyesült Államok egyik leghaladóbb szellemű iskolájába, a Red College-be. Az iskola, a tanárok és a diákok nagyon eltérnek attól, amilyen környezetből Donald érkezett. A fiatal srác csatlakozik egy aktivista csoporthoz. Az új helyzet önvizsgálatra készteti Donaldot, melynek során rájön, ki is ő valójában és mi az, amiben igazán hisz.
Kelepce (Deadfall, 2012)           

     krimi      


A testvérpár Addison és Lisa kaszinórablása balul üt ki, menekülés közben autóbalesetet szenvednek, amelyben a sofőrjük és egy zsaru életét veszti. Ezek után jobbnak látják, ha szétválnak, és külön utakon próbálnak a Kanadába jutni. Miközben Addison megpróbál átvágni a vidéken, nem kis zűrzavart hagyva maga után, addig Lizát felveszi az egykori bokszoló, Jay, aki a szüleihez tart Hálaadás ünnepére. A testvérek újbóli találkozása katalizátorként hat az eseményekre, próbára téve a családi kötelékeket.
Keleti igazságosztó (Sofia - Assassin's Bullet, 2012)           

     akció      


Robert Diggs (Christian Slater), aki a felesége halála után otthagyta az FBI-t, jelenleg a szófiai Amerikai Nagykövetségen dolgozik kulturális területen, és esze ágában sincs ismét rendvédelemmel foglalkozni. Azonban Szófiában egy igazságosztó bérgyilkos elkezdi levadászni a leginkább körözött terroristákat, ezért az amerikai kormány felkéri a nyomozás vezetésére. Közben megismerkedik egy hastáncosnővel a kedvenc klubjában, és randevúzni kezdenek, de a nő rendkívül titokzatos, ami eléggé zavarja Robertet. A gyilkosságok utáni nyomozás során ráadásul olyan érzése van, mintha a helyi nyomozók szándékosan félre akarnák vezetni.
Kell ez a fogyókúra? (Mince alors!, 2012)           

     vígjáték      


Ninának és férjének fürdőruha-készítő cége van Párizsban. Hogy együtt lehessen a szeretőjével Gaspard felajánlja Ninának, vegyen részt az egy hónapos karcsúsító-programon az Alpokban. A kövérek "farmján" a nő találkozik Emilie-vel és Sophie-val. Az előbbi minden évben eljön ide, és nem meri bevallani, hogy nem olyan boldog és egészséges, mint amilyennek mondja magát, a másik meg letagadja a korát, és fizet a szexért. A közös megpróbáltatás összehozza őket. Rájönnek, úgy lesznek boldogok és sikeresek, ha elfogadják önmagunkat.
Kémes hármas (This Means War, 2012)           

     akció, vígjáték      


Frank és Tuck a földkerekség legveszedelmesebb CIA-ügynökei. A tökéletesen kiképzett titkos ügynökök elválaszthatatlan társak és barátok. Míg azonban Frank mágnesként vonzza a nőket, Tuck járatlan a romantikában. A kapcsolatuk veszélybe kerül, amikor tudtukon kívül egyazon napon mindketten ugyanabba a lányba, a szerelemben ügyetlen Laurenbe lesznek szerelmesek. A jó barátok, akik nemrég még ellenséges nemzeteket döntöttek romba, most egymás ellen fordítják utolérhetetlen leleményüket és a hipermodern kémkütyüket.
Kényszerleszállás (Flight, 2012)           

     dráma      


Whip Whitaker (Denzel Washington), a tapasztalt pilóta a csodával határos módon kényszerleszállást hajt végre gépével egy légikatasztrófát követően, és így megmenti csaknem az összes utasa életét. A baleset után Whipet hősként ünneplik, de ahogy egyre több részletre derül fény, egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy igazából kinek vagy minek a hibája volt az, ami a repülőn történt.
Képtelen kampány (The Campaign, 2012)           

     vígjáték      


Amikor Cam Brady, a kongresszus régi tagja óriási baklövést követ el méghozzá nyilvánosan a választásokat megelőző időszakban, két kőgazdag gyárigazgató egy rivális jelöltet indít ellene, hogy még nagyobb befolyást szerezzenek az Észak-Kaliforniai körzetben. Kiszemeljük Marty Huggins (Zach Galifianakis) a helyi turisztikai központ naív igazgatója, aki ugyan a lehető legrosszabb választásnak tűnik, ám némi támogatással, egy penge kampányfőnökkel és családja politikai kapcsolataival hamarosan mégis olyan konkurenssé válik, aki miatt Cam-nek komolyan főhet a feje.
Kertvárosi kommandó (The Watch, 2012)           

     scifi, vígjáték      


Négy átlagos kertvárosi polgár kikapcsolódásra és egy kis piára vágyik, lehetőleg minél távolabb a családtól. Így aztán polgárőrséget alakítanak, és a járőrözést arra használják, hogy megszökjenek az otthoni kötelezettségek elől. Elfoglaltságtól persze nem tartanak, a környékükön ugyanis ritka, hogy bármi rossz történjen. Ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak. A csapat már első járőrútján olyasmibe ütközik - szó szerint -, amibe nem kellene. Hamarosan rájönnek, hogy a várost ellepték a földön kívüliek.
Kétkedő fundamentalista (The Reluctant Fundamentalist, 2012)           

     thriller      


2011-ben a pakisztáni Lahoréban egy helyi férfi mesél az amerikai újságírónak az Egyesült Államok-beli életéről. Tíz évvel korábban, a Princetown egyetem elvégzése után Changez a Wall Street meghódítására indult. A tehetséges fiatalember jó úton volt, hogy valóra váltsa az amerikai álmot. A New York-i ikertornyok elleni terrortámadás azonban mindent megváltoztatott. A hatóságok ok nélkül letartóztatják, kihallgatják, szinte ellenségként kezelik. Az élete pokollá változik. És ekkor meghallja szülőföldje hívását.
Kettős játszma (Shadow Dancer, 2012)           

     thriller      


Az 1990-es években, a forrongó északír fővárosban, Belfastban egy rosszul megszervezett akció során elfogják a radikális terrorszervezet, az IRA egyik aktív tagját. A nőt megzsarolja a brit titkosszolgálat, az MI5, s hogy fiát megmentse, valamint az életfogytiglani börtönbüntetést megússza, vállalja, hogy informátor legyen. Döntésével viszont lehetetlen kettős játszmába kezd: előbb-utóbb meg kell osztania a titkosszolgálattal értékes információkat az IRA működéséről, ám ezzel ugyanúgy aláírná a halálos ítéletét - csak saját társai szemében. Kettős szerepét ráadásul egyre nehezebben tudja titkolni, mind gyanúsabbá válik, így kezdetét veszi az időfutás az életért.
Kispályás szerelem (Playing for Keeps, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


A megnyerő egykori futballcsillag, George (Gerard Butler), néhány sikertelen ballépés után hazatér, hogy végre rendbe tegye az életét. George a fiához is szeretne újra közel kerülni, ezért elvállalja az edzőséget a fiú focicsapatában. Hiába igyekszik azonban érett, komoly felnőtté válni, a kikapós "futballanyukák", akik valósággal tapadnak rá, számos megpróbáltatás elé állítják, ráadásul volt szerelme, Stacie (Jessica Biel) is férjhez menni készül.
Kockázatos túra (Safety Not Guaranteed, 2012)           

     vígjáték      


"Figyelem! Időutazáshoz keresek társat." A különös hirdetésre felfigyel Darien, aki gyakornokként dolgozik a Seattle-i magazin szerkesztőségében. Két kollégájával, az állandó munkatárs Jeff-fel és a szintén gyakornok Arnauval az oldalán elindulnak, hogy beszéljenek a hirdetés feladójával. Így találkoznak a különc Kenneth-tel, a rokonszenves, ám paranoiás fickóval, aki eladóként dolgozik egy szupermarketben. Minél jobban megismeri Darien a férfit, annál kevésbé képes eldönteni, hogy Kenneth őrült, vagy zseniális elme.
Kvartett - A nagy négyes (Quartet, 2012)           

     vígjáték      


Cecily, Reggie és Wilfred egy művészotthon lakói. A nyugdíjas operaénekesek minden évben koncertet adnak Verdi születésnapján. Az esemény előkészületeit azonban felbolygatja Jean érkezése, akivel egykoron együtt énekeltek, mielőtt a nő szólókarrierbe kezdett volna. Pletykák keringenek, sérelmek, titkok kerülnek felszínre, mint az, hogy Jean különc exférje, Reggie még mindig epekedik utána, ám inkább meghalna, mintsem ezt bevallja. De vajon az idő begyógyította-e a régi sebeket?
Láncra verve (Chained , 2012)           

     thriller      


A nyolcéves Tim szörnyű események áldozatává válik, amikor anyját meggyilkolják, őt pedig fogságba ejtik. Bob, a gyilkos, fogva tartja Timet, akinek borzalmas körülményekhez kell hozzászoknia életéért cserébe. Bob maradékát eheti csak meg, áldozatainak vérét kell felmosnia, mindezt kiláncolva a konyhapadlóhoz. 9 év elteltével, miután Bob kiképezte Timet, hogy nyomdokaiba lépjen, kinézi a fiú első áldozatát. Bár a fiú visszautasítja a vadászatot, Bob mégis rákényszeríti. Tim rájön, hogy maradt még benne némi emberség, és talán van kiút számára.
Lánybúcsú (Bachelorette, 2012)           

     vígjáték      


Becky hamarosan férjhez megy a jó képű barátjához, Dale-hez. Úgy gondolja, hogy az erősebb nem képviselőjéhez hasonlóan neki is kijár egy lánybúcsú. Össze is trombitálja az egykori középiskolai barátnőit. Közülük Regan titokban le van sértődve, hogy nem ő kelt először a lánycsapatból. Gena az irónikus stilusával leplezi, hogy valójában rettentően romantikus alkat. És ott van Kati, aki bizony nem az IQ-járól híres, hanem, hogy vadul élvezi az életet. Becky szolíd bulit tervez, ám a dolgok pillanat alatt elfajulnak.
Latin macsó visszavág (Casa de mi Padre, 2012)           

     vígjáték      


Armando (Will Ferrell), a kissé szerencsétlen fiú apja árnyékában él Mexikóban, a családi birtokon. Öccséről, Raulról (Diego Luna) kiderül, hogy drogügyletbe bonyolódott, és összetűzésbe került a legveszélyesebb drogbáróval. Raul hazatér menyasszonyával, Soniával (Genesis Rodriguez), akibe Armando azonnal beleszeret. Hamarosan nagy leszámolás veszi kezdetét, melynek során szinte kihal Armando családja. A férfi összeszedi magát, és kezébe veszi a gyeplőt, öccse frissen megözvegyült barátnőjét, és végül, de nem utolsó sorban, a pisztolyt.
Leckék szerelemből (How to Fall in Love, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Harold jóképű, sikeres férfi, akit még mindig nyomaszt az érzés, hogy a többiek kiközösítették a középiskolában. Az önbizalomhiány miatt minden randevúja katasztrófális véget ér. Ám az élete megváltozik, amikor felkéri Annie-t, a középiskolai viszonzatlan szerelmét, hogy segítsen őt felkészíteni a randikra. Annie kezdeti szánakozása hamarosan visszájára fordul, és belezúg a férfiba. Közben sikerül Haroldot összehoznia egy nővel. A reménytelenül szerelmes Annie most ott áll összetörve. Vajon Harold észreveszi-e?
Lekapcsolódás (Disconnect, 2012)           

     dráma      


Rich Boyd keményen dolgozó ügyvéd, aki össze van nőve a mobiljával, ezért nincs ideje a családjára. Az elhidegült pár inkább a neten lóg, mintsem megpróbálná egyenesbe hozni házasságát. A megözvegyült exrendőr próbál segíteni a fiának, akit az egyik osztálytársa zaklat a számítógépen. Az ambiciózus újságírónő jó témát lát egy tiniben, aki felnőtt oldalon ismerkedik. Hétköznapi emberek, egymásba fonódó, hétköznapi történetek, melyek kétségbeesett vágyódást mutatnak az emberi kapcsolatok iránt.
Likvidálva (The Expatriate, 2012)           

     akció, thriller      


Ben Logan, a CIA egykori ügynöke szeretné rendezni a kapcsolatát az elhidegült tinédzser lányával. A férfi magával viszi Amyt Brüsszelbe, ahol egy mulitnacionális cég biztonsági szakértőjeként vállalt munkát. Egyik reggel meglepődve tapasztalja, hogy a cég megszünt, a bankszámláit törölték, a kollégái eltűntek, és az asszisztense végezni akar vele és a lányával. Ben és Amy menekülni kényszerül, az exügynöknek ismét a túlélésre és lánya biztonságára kell koncentrálnia. Az összeesküvés szálai a múltba vezetnek.
Lincoln (Lincoln, 2012)           

     történelmi, életrajzi      


1865, az Amerikai polgárháború áldozatai minden elképzelést felülmúlnak, Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok elnöke éppen az Alkotmány módosítását készíti elő, mellyel örökre eltörölheti a rabszolgaságot. Legnagyobb ellenfele az idő, hiszen a béke bármikor megkötődhet, és ha ez azelőtt megtörténik, hogy elfogadják az új Alkotmányt, a visszavonuló déli államok örökre meghiúsíthatják törekvéseit. A korai béke ugyanakkor sokezer amerikai életet mentene meg, így Lincoln-nak ek kell döntenie, mi a fontosabb neki: a rabszolgaság, vagy a háború végetvetése…
LOL (LOL, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


A tizenhét éves Lolát, az életrevaló kamaszlányt a környezetében mindenki csak Lolnak becézi. A szülei elváltak, ő pedig az anyjával, Anne-nel él. Lol sajátos módon alkalmazkodott a helyzethez, gyakran kijátssza a szüleit egymás ellen. A felnőttkor küszöbén járó lány most próbálgatja szárnyait a szerelem, a pia, a bulik és a drog világában. Miután Lol szakít a csalfa fiújával, Arthurral, nem sokkal később annak legjobb barátjával, Maëllel kezd járni. Egy nap Anne kezébe kerül a lánya naplója, és természetesen "véletlenül" beleolvas.
Lola Versus (Lola Versus, 2012)           

     vígjáték      


Lola egy átlagos, 29 éves nő, akit épp nem átlagosan dobnak ki: Luke három héttel az esküvő előtt gondolta meg magát és hagyta faképnél a lányt. Lolából mindez felszínre hozza a közelgő harmadik X-től való félelmet. Lola kihez máshoz mint legjobb barátnőjéhez fordul segítségért, miközben a reménytelenül szerelmes Henryt, valamint szülei jobbnál jobb tanácsait is kétségbeesetten próbálja elhárítani magától. Miután Lola addig rendszerezett élete szép lassan atomjaira hullik, s csak ballépések és alkoholmámor marad a helyében, kénytelen elismerni, hogy most először fogalma sincs, mihez kezdjen. Belátja, senki mástól nem várhat segítséget, a maga kezébe kell vennie sorsa alakulását.
Londoni alvilág (Twenty8K, 2012)           

     thriller      


London, 2012. Miközben a város az olimpia megrendezésére készül, lelőnek egy tinédzser fiút az egyik éjszakai szórakozóhely előtt. Amikor a fivérét gyilkosság vádjával letartóztatják, a divatmenedzser Deeva Jani hazatér Párizsból. Meggyőződése, hogy a testvére ártatlan, ezért magánnyomozásba kezd. Kutatása megdöbbentő eredményre vezet, a gyilkosság hátterében összeesküvés nyomára bukkan. Deeva hamarosan támadások kereszttüzében találja magát, és arra kényszerül, hogy testvére megmentéséért mindent kockára tegyen.
Looper - A jövő gyilkosa (Looper, 2012)           

     akció, scifi      


2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. A maffia sajátos módon használja ki a lehetőséget, ha meg akar szabadulni valakitől, harminc évvel visszaküldi az időben, ahol a jövőgyilkosnak nevezett ?"ooperek", azaz, bérgyilkosok várják. Joe is ilyen bérgyilkos, és remekül megél belőle. Ám egy napon a maffiairányítói úgy döntenek, hogy Joe-nak a saját jövőbeni énjét kell eltennie láb alól. A bérgyilkos azonban hibázik.
Lopott szavak (The Words, 2012)           

     thriller      


Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete.
Lore (Lore, 2012)           

     háborús, dráma      


Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz. Útjuk során találkoznak Thomasszal, a fiatal zsidó menekülttel. Miközben szembesülnek szüleik tetteinek következményeivel, a túlélés érdekében meg kell tanulniuk bízni az egyetlen emberben, akiről azt tanították nekik, hogy gyűlölniük kell.
Magic Mike (Magic Mike, 2012)           

     vígjáték, táncos, zenés      


Mike (Channing Tatum) vállalkozó. A több téren is tehetséges és rendkívül sármos férfi azzal tölti a napjait, hogy az Amerikai Álmot hajszolja, a lehető legtöbb módon: tetőkkel és autókkal dolgozik, vagy bútorokat tervez tampai otthonában. Éjszakánként pedig varázslatos ember lesz. Egy csak férfiakat felvonultató revü műsor fő attrakciójaként Magic Mike évek óta vetkőzik a Club Xquisite színpadán, ahol eredeti stílusban előadott, lehengerlő mozdulatokkal kápráztatja el a közönséget. Minél jobban elcsavarja a nők fejét, azok annál több pénzt hagynak a klubban, és Dallas (Matthew McConaughey), a szórakozóhely tulajdonosa ennek csak örülni tud. Miután fantáziát lát egy általa csak Kölyöknek becézett srácban (Alex Pettyfer), Mike a szárnyai alá veszi a 19 éves fiút, és bevezeti a tánc, a bulik, a csajozás és a laza pénzszerzés világába. Nem kell hozzá sok idő, és a klub legújabb alkalmazottja saját rajongókra tesz szert, így a nyár sok-sok szórakozást ígér.
Marie Kroyer (Marie Kroyer, 2012)           

     dráma      


A huszadik század elején Marie feleségül megy a világhírű dán festőhöz, P.S. Kroyerhez. A házaspár egy csapásra az ország leghíresebb párjainak egyik lesz. A kor minden nagy és befolyásos embere azt szeretné, ha Kroyer lefestené. Marie, akit Európa egyik legszebb nőjének tartanak, a lányával Vibekével együtt megtapasztalja mindazt, ami ezzel együtt jár: a partikat, a pezsgőt és a luxust. Ám mindez csak a felszín. Valójában pokol az életük Kroyer mellett, aki mániákus depresszióban és szifiliszben szenved.
Mavericks: Ahol a hullámok születnek (Chasing Mavericks, 2012)           

     dráma      


Egy hihetetlen igaz történet Jay Moriartyról, a valódi szörf- fenoménról. Mikor az ifjú Jay (Jonny Weston) felfedezi, hogy a mitikus Mavericks, a Föld egyik legnagyobb hulláma csak pár mérföldnyire van Santa Cruz-i otthonától, Frosty Hessonhoz (Gerard Butler), a helyi szörfös legendához fordul, hogy készítse fel őt a hullám meglovaglására. Ahogy Jay és Frosty nekifog, hogy végrehajtsák a lehetetlent, olyan barátság alakul ki közöttük, mely nem csak mindkettőjük életét befolyásolja, de ezáltal a Mavericks megszelídítése is egyre inkább többről kezd szólni a szörfözésnél.
Megrázó tehetség (Thunderstruck, 2012)           

     családi, vígjáték, sport      


A tizenhat éves Brian arról álmodozik, hogy ő is olyan kiváló kosaras lesz, mint Kevin Durant, az NBA szupersztárja. Egy varázslatos pillanatnak köszönhetően az álom valóra válik, és Brian szert tesz Durant képességeire, miközben a kosaras a srác ügyetlenségét "örökli". A váltásnak köszönhetően Brian a középiskolai kosárcsapat sztárja lesz, viszont Durant visszaesése oda vezethet, hogy csapata elveszíti a bajnokságot. Brian megpróbálja megakadályozni, hogy a szezon tragikus véget érjen a kedvence számára.
Menekülés (Escape, 2012)           

     akció, thriller      


10 évvel a pestis pusztítása után egy szegény család a jobb élet reményében kel útra. Egy elhagyatott hegyi úton számkivetettek támadnak rájuk, az egyetlen túlélő a 19 éves Signe. Sorsa lehet, hogy még borzalmasabb, mint megölt családtagjaié: a brutális horda tagjai táborukba cipelik, s Signe itt tényleg ízelítőt kap abból, hogy van rosszabb a halálnál. A lány számára csak a szökés lehet megoldás, ám előtte szövetségest kell találnia. Végül onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé sem várná.
Menyasszonyt karácsonyra (A Bride for Christmas, 2012)           

     romantikus, karácsonyi      


Jessie Patterston csak a nagy Ő-re várt egész életében. Azonban a dolgok eddig soha sem alakultak az elképzelése szerint. Már háromszor eljegyezték, ám mind a hármat fel is bontotta. Most azonban színre lépett Aiden, aki talán tényleg a nagy Ő lesz. Az egyetlen bökkenő, hogy Jessie nem tud arról, hogy a sármos idegen fogadott a barátaival, hogy még karácsony előtt megnősül.
Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World, 2012)           

     romantikus, vígjáték, scifi      


Egy 35 kilométer széles aszteroida száguld szélsebesen a Föld felé, és meghiúsult az utolsó esély is a becsapódás elkerülésére. Ám nem csupán a bolygó került veszélybe, hanem a jámbor biztosítási ügynök, Dodge házassága is, mivel az asszony értesülvén a borzasztó hírről, miszerint 21 nap múlva megsemmisül a világ, azon nyomban elhagyja férjét. Dodge mindig is szigorú szabályok szerint élt, szomszédja, Penny azonban ennek pont az ellenkezője, kifejezetten extrovertált nő lévén. Egy dolog azonban közös bennük: mindketten úgy döntenek, hogy nem vesznek tudomást a közelgő világ végéről.
Minden zsaru rohadék (A.C.A.B. - All Cops Are Bastards, 2012)           

     akció, thriller      


Cobra, Nero és Manzinga, a három zsaru nap mint nap szembesülnek az erőszakkal. Céljaikkal tisztában vannak, feladatuk a társadalmi rend védelme, és az embereket rávenni a törvények betartására. Ha kell, akár erőszakkal. A fiatal Adriano személyében újoncot osztanak be melléjük. Adriano megdöbbenve tapasztalja, hogy a rohamrendőrök amolyan számkivetettek a rendőrségen belül, a futtball hulligánoktól kezdve az ügyészségig mindenki rájuk "utazik", miközben valóságos élethalálharcot vívnak.
Mindenáron (At Any Price, 2012)           

     családi, kaland      


A modern gazdálkodás nehézségekkel teli világában Henry Whipple (Dennis Quaid) nagyon szeretné, ha láza kamasz fia, Dean (Zac Efron is segítene neki tovább bővíteni a családi birtokot. Dean azonban teljesen más terveket forgat a fejéban: profi autóversenyző akar lenni. Amikor a család egy igen komoly befektetési lehetőséghez kap, a kettejük közi ellentét annyira kiéleződik, hogy az egész család jövője megkérdőjeleződik…
Mindörökké rock (Rock of Ages, 2012)           

     zenés      


A 80-as évek közepén Los Angelesben van egy klub, ami a rock fellegvárának minősül és ott lép fel az akkori rockistenség, Stacee Jaxx (Tom Cruise). Ő az igazi ikon, az a sztár, aki már azzal tömeghisztériát vált ki, ha csak fellép a színpadra. Zenéjére tömegek tombolnak, ő pedig megállíthatatlanul söpör végig a színpadon. Eközben pedig egy kisvárosi lány, Sherrie aki Hollywoodban keresi az álmait, és egy városi srác Drew útjai is itt fonódnak össze A rocklegendák történetét a Def Leppard, Joan Jett, a Journey, a Foreigner, a Bon Jovi, a Night Ranger, a REO Speedwagon, Pat Benatar, a Twisted Sister, a Poison, a Whitesnake és sok más halhatatlan banda zenéje festi alá.
Mocsokváros utcáin (Being Flynn, 2012)           

     dráma      


Nick Flynn fiatal író, aki önmagát keresi. Hiányzik neki elhunyt anyja, Jody és az ő szeretetteljes személyisége. De apja, Jonathan még csak emlék sem, hiszen Nick 18 éve nem látta. Jonathan Flynn régóta úgy tekint magára, mint nagy íróra, "mesteri történetmesélőre" Miután elhagyja feleségét és gyermekét, a saját szabályai szerint éli az életét, végül börtönben köt ki hamis csekkek beváltása miatt. Szabadulása után évekig taxisofőrködik, de egyre jobban iszik és egyre különcebb, ezért elveszti munkáját. Bár volt, hogy grandiózus levéllel lepte meg fiát, mégis hiányzott Nick életéből. Amikor kilakoltatják, Jonathan egy hirtelen ötlettől vezérelve megkeresi Nicket, és találkoznak szemtől szemben. Az idősebb férfi nagydumás, ugyanakkor van benne valami riasztó. Ennek ellenére Nick felkészül rá, hogy helyet csináljon az életében az apjának. De amilyen gyorsan felbukkant Jonathan, olyan hirtelen el is rebben. Nick továbblép, egy hajléktalanszállón vállal munkát, ahol Captaintől és Joytól tanulja meg, hogyan bánjon az éjszakáról éjszakára megjelenő vendégekkel. Nick találkozik a hajléktalanokkal- van, aki átmenetileg, van, aki örökre az -, hallgatja a történeteiket, és rátalál élete és munkája céljára. Közben beleszeret munkatársába, Denise-be. Aztán egy éjjel betoppan a szállóra Jonathan, ott akar éjszakázni, és Nicket felzaklatja a találkozás.
Monte Wildhorn csodálatos nyara (The Magic of Belle Isle, 2012)           

     dráma      


Monte Wildhorn igazi életunt, mogorva fráter, egy csendes szigetre költözik, hogy ihletét és életkedvét visszaszerezve ismét írásba fogjon. A vidéki hétköznapokban a férfi lassan túlteszi magát felesége halálán, és összebarátkozik szomszédjaival, egy, a gyermekeit egyedül nevelő anyával és három csemetéjével, akik hamarosan visszahozzák Monte írás iránti szenvedélyét. Ám amíg Monte Wildhorn ismét felfedezi az élet napos oldalát, szórakoztató helyzetkomikumok sokaságát kell megélnie.
Most jó (Now Is Good, 2012)           

     dráma      


Tessa (Dakota Fanning) leukémiás. Vele tényleg meg fog történni az, amitől szinte mindenki retteg: rövidesen meg fog halni. Csakhogy Tessa 16 éves, és mindössze néhány hónapja marad arra, amire az egészségeseknek egy egész élet adatik. A halálos betegség nyomasztó tudata, a végeláthatatlan ovosi vizsgálatok borzasztó hangulata és a gyógyszerek okozta rosszullétek ellen a lány egy tervet fundál ki: készít egy amolyan „tíz-dolog-amit-megteszek-mielőtt-meghalok” listát. Az első helyen szüzességének elvesztése áll. Mivel Tessát minden szabály alól felmenti betegsége, fenntartások nélkül kezdi el a pontok megvalósítását, megélését. Eközben érzései és kapcsolatai a családjával és a barátaival hihetlenül elmélyülnek. Tessa rájön: nem könnyű megszerezni azt amire vágyunk, s hogy néha a legváratlanabb dolgok válhatnak a legfontosabbá…
Mud (Mud, 2012)           

     dráma      


Két tizenéves fiú találkozik egy szökevénnyel, akik segítenek neki elmenekülni az őt üldöző fejvadászok elől, és hogy összehozzák őt az igaz szerelemével.
Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012)           

     vígjáték      


Pat Solatano mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt, a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a "minden rosszban van valami jó"-tézis.
Nehéz döntés (Of Two Minds, 2012)           

     dráma      


Billie jó körülmények között, boldog házasságban él. Miután maghal az édesanyja, a fiatalasszony, teljesítve az utolsó kívánságát, magához veszi a skizofréniában szenvedú húgát. Baby és a család megpróbál alkalmazkodni az új közös életükhöz. Azonban a Billie tinédzser fia és Baby közötti felkavaró incidens után Billie számára világossá válik, hogy nem tudja kezelni a húga betegségét. Mindez arra kényszeríti, hogy meghozzon egy nehéz döntést, azt tegye, ami a legjobb a húga, illetve saját családja számára.
Nejem, nőm, csajom (, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Helgának, a sztár-műsorvezetőnek egyre gyanúsabb, hogy sármos szerelme nem engedi át a hálószobája küszöbén. Vera nem szeretne választ adni férjének a nagy kérdésre: vajon kire ütött ez a gyerek? Szilvi, a holtomiglan-holtodiglan kimondására vágyó fiatal nő egy különös parti kellős közepén találja magát jövendőbelijével. Flóra pedig nyomozni kezd exrendőr bátyja segítségével, hogy megtudja hittantanár férjének féltett titkát. Négy nő, négy szerelem, négy kapcsolat bontakozik ki előttünk ebben a könnyed, szórakoztató filmben, mely megannyi félreértett helyzetet, és humoros fordulatot tartogat.
Nem hátrálunk meg (Won't Back Down, 2012)           

     dráma      


Jamie-t, a fiatal anyát elkeseríti, hogy a gyermekének állandó kudarcélményben van része az iskolában. Értetlensége süket fülekre talál a tanároknál és az iskola vezetésénél. Szerencsére nem várt segítséget kap Nonától, az egyik tanárnőtől. A két eltökélt asszony hosszú küzdelembe kezd, hogy megváltoztassák a bürokraták hozzáállását, ne a tudatlanság és az érdektelenség uralja az iskolát. A sok akadály ellenére elérik, hogy felszámolják az egyenlőtlenségeket, és színvonalasabb oktatást biztosítsanak a gyerekeknek.
Nitro Circus (Nitro Circus: The Movie, 2012)           

     akció, vígjáték      


A Nitro Circus néven ismert, extrém sportokat űző csapat előtt nincs lehetetlen, nincs túl kockázatos vállalkozás. Fittyet hánynak a gravitációra, amikor egyik felhőkarcolóról a másikra repülnek, vagy amikor vigyorogva ugratnak buszaikkal sziklákról, testüket torpedóként használva. Összességében elmondható: nincs még egy csapat a földön, amelyikben ennyi féktelen ambíció, csillapíthatatlan adrenalinéhség, eszeveszett ötlet és hajmeresztő vakmerőség lenne. Ezek az akcióhősök folyamatosan feszegetik a határaikat. Most arra vállalkoznak, amire más már rég azt mondta volna, hogy lehetetlen: ez látható a Nitro Circus mozis élményben.
Nobel végakarata (Nobel's Last Will, 2012)           

     dráma, thriller      


A Nobel-díj banketten Annika Bengzton bűnügyi riporter szeme előtt lőnek le két embert, egyikőjük az orvostudományi díj vitatott nyertese, Aaron Wiesel. Tanúként a rendőrség kötelezi Annikát, hogy senkinek sem beszélhet arról, amit látott. A gyilkosságért egy terroristacsoport vállalja a felelősséget. Annika arra gyanakszik, hogy az igazi célpont valójában Wiesel táncpartnere, Caroline von Behring, a Nobel Bizottság elnöke volt. Nyomozása során egyre veszélyesebb terepre téved.
Nyitott szívvel (A coeur ouvert, 2012)           

     romantikus, dráma      


Mila és Javier őrületen szerelemesek voltak egymásba az elmúlt tíz évben. Mindketten megbecsült sebészek és mindketten rendkívül szenvedélyesek a munkájuk kapcsán. Mindig nagy gondot fordítottak rá, hogy megőrizzék egymás iránti rendkívüli szeretetüket és ellenálltak a kísértésnek, hogy megadják magukat a mindennapi élet rutinjának. Ámde Mila nem várt terhessége, együttesen a kórházi munka erősödő nyomásával, arra vezeti Javiert, hogy egyre keményebben igyon, s végül fel is függesztik a férfit a munkából. Szembesülve a démonaival, Javier egy távolabb és távolabb sodródik Milától. Mégis, amikor a kapcsolatot igazi komoly veszély fenyegeti, Javier készen áll bármit megtenni azért, hogy visszanyerje a nőt.
Ölni kíméletesen (Killing them Softly, 2012)           

     thriller      


George V. Higgins azonos című regényének adaptációja. A film középponjában Jackie Cogan (Brad Pitt) áll, aki a maffia profi behajtóembereként egy nagy összegben játszott illegális pókerverseny eltűnt nyereményének nyomába ered. Azt a pénzt kell előkerítenie, amit egy magas tétekben játszott, a maffia által biztosított pókerbajnokságról rabolt el három balfék.
Öngyilkos bevetés (Cleanskin, 2012)           

     akció, thriller      


Ewan (Sean Bean), a brit titkosszolgálat ügynöke beépül a londoni alvilágba, ahol egy fegyverkereskedő testőreként próbálja nyomon követni, kihez vándorolnak munkaadója nagy erejű plasztikbombái. Terve azonban meghiúsul, amikor egy maszkos támadó üt rajtuk: a fegyverkereskedőt lelövi, Ewant megsebesíti, a robbanószert pedig magával viszi. Néhány nap múlva pokolgép rázza meg a brit fővárost. A merényletben az ellopott bombák egyikét használták. Úgy tűnik, egy új terroristasejt lépett működésbe, hogy halált és rombolást hozzon a világra. Az ügynökség fejesei Ewant bízzák meg az elvakult gyilkosok felkutatásával és felszámolásával. Az akció során a feladata az öngyilkos merénylők könyörtelen likvidálása. Vajon sikerül elég vért ontania, hogy megakadályozza a további vérontást?
Őrangyal (Schutzengel, 2012)           

     thriller      


Max Fischert, a különleges katonai egység egykori tagját félbérelik, hogy védjen meg egy tinilányt. Nina szemtanúja volt egy brutális gyilkosságnak, és most van néhány ember, aki azt szeretné, hogy ő is meghaljon. Max és Nina hamarosan együtt menekül a gyilkos fegyverkereskedő, Thomas Backer elől, aki semmitől sem riad vissza, hogy elérje célját. A közös erőfeszítés barátokká kovácsolja őket, rájönnek, hogy csak egymást segítve élhetik túl mindezt. Kiderül, hogy a gyilkosság szálai a kormányzathoz vezetnek.
Otthonom a váram (Siege, 2012)           

     krimi      


2009 májusában három rendőrtiszt házkutatási paranccsal a kezében kopogtatott be az új-zélandi Napierben élő Jan Molenaarhoz, miután alapos gyanúja merült fel annak, hogy a férfi marihuánát termeszt a háza kertjében. Ami egyszerű rutinellenőrzésnek indult, abból Új-Zéland történetének egyik legsötétebb momentuma lett: az otthonát védő Molenaar ugyanis az egyik rendőrt halálra sebezte, a másik kettőt pedig súlyosan megsebesítette. Ez a film eme váratlan tragédiát és az azt követő ötven óra eseményeit dolgozza fel, melynek során a rendőrgyilkos férfi elbarikádozta magát otthonában, ahonnan csak további súlyos véráldozat árán lehetett volna előhozni.
Péntek Barcelonában (Una pistola en cada mano, 2012)           

     vígjáték      


A film nyolc férfi portréját és zűrös szerelmi életét követi nyomon. Váratlan találkozások, meglepő beszélgetések peregnek a valós időben zajló jelenetekben. A párbeszédekre van bízva minden, a szereplőknek nincs hová bújni. Minden jelenet a színészek kettősén múlik, a köztük lévő kapcsolatok csak részben rajzolódnak ki, de mivel mindannyiunk számára ismerősek ezek a konfliktusok, a többit könnyedén ki tudjuk találni. Mindezt ráadásul a mai spanyol filmszínészek java tárja elénk - középkorú, sármos férfiak, barátok vagy riválisok, nyertesek és megbántottak beszélik ki problémáikat. Történeteik izgalmas érzelmi mozaikot tárnak elénk a férfi személyiség rejtelmeiről.
Pi élete (Life of Pi, 2012)           

     kaland      


Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel.
Piszkos melók (The Liability, 2012)           

     thriller      


Adam anyjával és annak szeretőjével Peterrel, a kétes ügyekkel foglalkozó üzletemberrel él egy tető alatt. Adam egy nap összetöri mostohaapja autóját és mivel a kárt nem hajlandó kifizetni, Peter elégtételként ráveszi a fiút, hogy egy üzlettársa, Roy mellé álljon be egy munka erejéig sofőrnek. Adam a Roy mellett eltöltött első pár óra alatt rádöbben, hogy az üzlettárs valójában egy bérgyilkos, az ő feladata pedig nem csupán a vezetésből áll. A kettős éppen munkáját végzi az erdő mélyén, mikor egy véletlenül arra kiránduló meglátja őket. A lánynak azonban sikerül úgy megszöknie a két férfi elől, hogy a kocsijukon kívül egy titokzatos dolgokat tartalmazó táskát is megkaparint tőlük. Adam a lány keresése közben döbben rá, hogy a szemtanú talán a legkevésbé fontos dolog, ami miatt aggódnia kellene ezen a napon.
Project X (Project X, 2012)           

     vígjáték      


Kezdődhet a parti! Három végzős gimnazista elhatározza, hogy megszervezi a város legnagyobb buliját, és legnagyobb meglepetésükre, tervük valóra válik. A buli egyre nő, egyre vadabb lesz, és beszippant mindent és mindenkit, aki a közelébe kerül. Őrületes zenék, fantasztikus hangulat és gátlástalan poénok: az év legvadabb vígjátéka biztosan mindenkinek kedvet csinál a véget nem érő bulizáshoz.
Prometheus (Prometheus, 2012)           

     scifi, kaland      


A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön. Az ősi jelek útmutatását követve a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. A legénységet két tudós vezeti. Shaw vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az istenekkel, Hollowayt a kalandvágy hajtja. Ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk. Könyörtelen ellenféllel találkoznak, összecsapásuk tétje az emberi faj jövője.
Red Tails - Különleges légiosztag (Red Tails, 2012)           

     háborús      


1944. Tombol a II. világháború, a tét az egész szabad világ. A Tuskegee kísérleti program fekete repülőgéppilótái egyszerre két fronton is háborút viselnek: az ellenség és a katonaságon belül kiéleződött diszkrimináció ellen. A faji előítéletek már régóta keserítik Martin Easy Julian (Nate Parker) életét, akinek csapata - tehetségük ellenére - szinte alig kerül gépközelbe. Pilótái másodosztályú gépekkel, kizárólag alacsony prioritású küldetéseket kapnak, ám egy nap elérkezik a lehetőség, amikor megmutathatják, mire képesek.
Renoir (Renoir, 2012)           

     dráma, életrajzi      


Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt - később pedig a fia, a rendező Jean felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében, a Renoir-ban.
Robot és Frank (Robot and Frank, 2012)           

     dráma      


Frank, a nyugdíjas tolvaj gyerekei társaságot szeretnének apjuknak, és mert a történet a közeli jövőben játszódik, egy robotot ajándékoznak az öregnek. Az emberszerű, mozgó és beszélő masinát arra programozták, hogy ügyeljen gazdája testi-lelki állapotára. Az öreg férfi és a gép lassan szokik össze, de végül kiváló párossá válnak. Humoros és szívmelengető kalandjaik megmutatják, hogy az ember (vagy a robot) néha ott talál barátra, ahol nem is számítana rá. A díjnyertes film nem utolsó sorban remek színészeinek köszönheti sikerét. A főbb szerepekben az Oscar-díjra jelölt Frank Langella (2008, Legjobb színész, Frost/Nixon), az Oscar-díjas Susan Sarandon (1995, Legjobb színésznő, Ments meg, Uram!), Liv Tyler (Armageddon, A hihetetlen Hulk) és James Marsden (X-Men-széria, A doboz) tündökölnek.
Rómának szeretettel (To Rome With Love, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


A Rómának szeretettel sokszereplős vígjáték, ami a világ egyik legelbűvölőbb városában játszódik. Woody Allen legújabb filmje bemutat nekünk egy neves amerikai építészt, aki újraéli az ifjúságát; egy átlagos középosztálybeli rómait, aki hirtelen a város egyik legnagyobb hírességévé válik; egy fiatal vidéki párt, akik különböző romantikus afférokba bonyolódnak; és egy amerikai operarendezőt, aki egy énekesnek sem utolsó temetkezési vállalkozót szeretne feljuttatni a színpadra.
Rommel (Rommel, 2012)           

     háborús      


Erwin Rommel Hitler hadseregében érte el katonai karrierjének csúcspontját. Szinte verhetetlennek hitték, s főként a nyugati fronton, valamint Afrikában elért sikerei miatt ellenfelei tisztelték, félték a nevét; a Führer pedig igen kedvelte. A nagy hadi stratéga az egyetlen volt, aki nem csupán kritizálta, de ellent mert mondani Hitlernek. Valójában azonban sosem fordult ellene, és nem is kívánt részt venni a Führer elleni összeesküvésben. Ugyanakkor a készülő merényletről Hitler előtt is hallgatott.
Rozsda és csont (De rouille et d'os, 2012)           

     romantikus, dráma      


Ali magára marad 5 éves kisfiával, Sammel, akit szinte nem is ismer. Kényszerűségből illegális utcai harcból tartja fenn magát. Egy éjjel egy kocsmai verekedés összehozza a gyönyörű és magabiztos Stéphanie-val, aki delfinidomárként dolgozik a helyi aquaparkban. Mikor újból találkoznak, Ali megtudja, hogy a lányt baleset érte: elvesztette mindkét lábát és álmai jó részét. A férfi elhatározza, hogy segít rajta - sajnálat és szánakozás nélkül. A lány pedig újra élni kezd...
Silent Hill: Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelation 3D, 2012)           

     horror      


Heather Mason (Adelaide Clemens) és édesapja (Sean Bean) folyamatos mozgásban van, mindig egyetlen lépéssel a nyomukban loholó sötét erők előtt, melyek az életüket fenyegetik. A tragédia épp Heather 18. születésnapján üt be: egy rémálmokkal teli éjszaka után Heather édesapjának nyoma veszik, ő pedig ráébred, hogy nem az, akinek gondolja magát. A felfedezés nyomán egyre mélyebbre hatol a démoni világba, ami azzal fenyegeti, hogy örökre csapdába eshet Silent Hill-ben.
Sose bízz a szomszédodban (Columbus Circle, 2012)           

     thriller      


Abigail Clayton magányosan éli életét. A vonzó örökösnő közel két évtizede nem hagyta el a manhattani tetőtéri lakását. A gazdag gyáros lánya a 18. születésnapján tűnt el a családja és a világ szeme elől, azon a napon, amikor megkapta örökségét. Az önként vállalt elszigeteltségben csupán két emberrel tart kapcsolatot, a házfelügyelővel és Dr. Fontaine-nel, a család régi barátjával. Amikor az idős szomszédja gyilkosság áldozata lesz, Giardello nyomozó próbál kapcsolatba lépni vele. Később új lakók költöznek be, Abigail aggódva figyeli őket.
Sötét hullám (Dark Tide, 2012)           

     thriller      


Kate kiváló cápaszakértő volt, ám kiábrándult a tengerből, amikor az egyik merülés során a vezetése alatt lévő búvárt megtámadták és szétmarcangolták a ragadozók. A tragikus esemény emléke azóta is kísérti a nőtz, aki képtelen újra merülni. Már az anyagi összeomlás réme fenyegeti, amikor az egykori barátja, Jeff megkeresi őt egy ajánlattal. Az izgalmakra vágyó milliomos biztonsági ketrec nélkül szeretne lemerülni a cápák közé. A kételyeivel és a félelmeivel küszködő Kate végül elfogadja a megbízást.
Sötét titok (A Dark Truth, 2012)           

     akció, thriller      


Ecuador dzsungeleiben vér szennyezi a vizeket. Egy multinacionális nagyvállalat szövetséget kötött az ország könyörtelen uraival, és azzal sem törődik, ha ezért számtalan ártatlan embernek kell meghalnia. Az igazságot csakis a lázadó Francisco Francis (Forest Whitaker - Szellemkutya, Az utca királyai) és harcra kész felesége, Mia (Eva Longoria - Született feleségek tévésorozat) fedheti fel a világ előtt. Szerencséjükre egy volt CIA-ügynök (Andy Garcia - Manhattanre leszáll az éj, Ocean?s Eleven - Tripla vagy semmi) vállalja, hogy megvédi őket és segít nekik. Francisco bármi áron le akarja rántani a leplet a borzasztó titokról; nem sejti, hogy védelmezője elhallgat valamit: megvan a maga oka, amiért az ügy mellé állt.
Sötét zsaruk 3 (Men in Black III, 2012)           

     akció, vígjáték      


J és K ügynök régóta védi már a Földet az univerzum mocskától. Jobban ismerik az idegen lényeket, mint egymást. Amikor K ügynök eltűnik, sőt egész léte megkérdőjeleződik, a hű társa a segítségére siet. Visszatér a múltba, egészen pontosan 1969-be, hogy leleplezze azt a földön kívülről irányított összeesküvést, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. J New Yorkban találkozik az ifjú K-val. Csupán egy napjuk van arra, hogy helyrezökkentsék az időt. A tét K élete, az ügynökség sorsa és az emberiség jövője.
Step Up 4. - Forradalom (Step Up Revolution, 2012)           

     zenés, táncos, romantikus      


Emily (Kathryn McCormick) profi táncosi karrierről álmodik, ezért Miamiba költözik. Itt hamarosan beleszeret egy Sean nevű fiúba (Ryan Guzman), aki a Banda nevű tánccsoportot vezeti, amely profin kidolgozott, látványos flash mobokkal hívja fel magára a figyelmet. Amikor egy dúsgazdag üzletember épp a Banda területén tervez szállodákat építeni, és emiatt emberek ezrei veszítenék el az otthonukat, Emily kötelességének érzi, hogy csatlakozzon Seanhoz és a Bandához. Együtt dolgoznak azért, hogy a táncot puszta előadó-művészetből a tiltakozás művészetévé változtassák, és a nagy ügyért még az álmaikat is készek feláldozni.
Streetdance 2. (StreetDance 2, 2012)           

     zenés, táncos, romantikus      


Ash az utcai táncos legújabb haverjával, Eddie-vel együtt szeretnék legyűrni a világ legjobb táncos csapatát, ezért úgy döntenek, hogy összegyűjtik Európa legjobb táncosait. Utazásaik során temérdek tehetséget találnak, köztük a gyönyörű salsatáncos Eva-t Párizsban, akibe Ash rögvest beleszeret, és akin az aggodalmaskodó nagybácsi mindig rajta tartja a szemét. Ashék megpróbálnak létrehozni egy eddig nem látott utcai-salsa tánchibridet, mellyel reményeik szerint kivívják a győzelmet.
Sweeney - A törvény ereje (The Sweeney, 2012)           

     akció, thriller      


Jack Regan társával, George Carterrel már régóta kemény bűnözők ellen küzd. Csapatuk bűnözőktől átvett módszerek alapján működik, s e módszerek nagyban eltérnek a rendőrségtől megszokott eljárásoktól. Általában erősen felfegyverkeznek, provokatívak, olykor aljasak, és legfőképpen igen hatékonyak. Mikor egy régi ellenfelük ismét Londonban garázdálkodik, Regan és Carter úgy dönt, bármi áron megállítják.
Szabadúszók (Freelancers, 2012)           

     akció, thriller      


A filmben Malo (50 Cent) egy New-Yorki rendőr fiát alakítja, aki két legjobb barátjával együtt végzi el a rendőrakadémiát. A diplomaosztó után édesapja korábbi partnere, Joe Sarcone (Robert De Niro) kapitány szárnyai alá kerülnek, akinek jól kiképzett elit egysége nem egészen az egyenes utat járja.
Számkivetettek (The Baytown Outlaws, 2012)           

     akció, vígjáték      


Celeste és Carlos válása nem sikerült túl szépre. Az asszony most felbérel három gengsztert, hogy visszaszerezze fiát, Robot, az exférjétől. A kiszabadító küldetés viszont bonyolultabbá válik, mint előre gondolták volna, a csapatnak női bérgyilkosokkal, bennszülött vadászokkal, szövetségi ügynökökkel, és egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük, hogy megmentsék és megvédjék Celeste ártatlan gyermekét.
Szeka-túra (The Guilt Trip, 2012)           

     vígjáték      


A feltaláló Andy Brewster az új találmánya eladása kapcsán hosszú utazásra indul. Ehhez nyolc nap alatt háromezer mérföldet kell megtennie. Egy váratlan impulzustól vezérelve a férfi meghívja az édesanyját, Joyce-t az egész országot átszelő utazásra. Az út nem éppen zökkenőmentes, különféle kalandokon mennek keresztül, melyek során rájönnek, hogy több a közös bennük, mint gondolnák. Hamarosan kiderül, hogy Andy nem minden hátsó szándék nélkül hívta meg az édesanyját erre az útra.
Szép remények (Great Expectations, 2012)           

     dráma      


Az árva Pip egy titokzatos jótevőnek köszönhetően esélyt kap, hogy kiemelkedjen a szegénységből. London újdonsült úriembereként az elkényeztetett és gyönyörű Estella után ered, akit már gyermekkora óta szeret. A lányt viszont egy óriási titok veszi körül, ami szörnyű következményekkel lehet Pipre.
Szeplőtelen fogantatás (Electrick Children, 2012)           

     dráma      


A vallási fanatikus mormon családban élő Rachel kezelhetetlen tinédzser. A tizenötödik napján a lány felfedez egy kazettát, amelyen rockzene van. Még sohasem hallott ilyet, csodálatos hatással van rá. Három hónappal később Rachelről kiderül, hogy terhes, és azt bizonygatja, hogy szeplőtlen fogantatásban volt része zenehallgatás közben. A lány szülei gondoskodnak a házasságról, ám Rachel elszökik Las Vegasba, hogy felkutassa azt a férfit, aki a kazettán énekel. Azt gondolja, hogy valami köze van az ő rejtélyes terhességéhez.
Szerencsecsillag (The Lucky One, 2012)           

     romantikus, dráma      


Logan Thibault tengerészgyalogos őrmester épen és egészségesen tér vissza Irakból. Meggyőződése, hogy mindezt annak az ismeretlen nőt ábrázoló fényképnek köszönheti, melyet a háború során talált. Hazatérve elhatározza, hogy megkeresi a képen látható nőt. Hosszas nyomozás után sikerül is rátalálnia, ám a férfi nem meri bevallani, hogy miért jött. Végül munkát vállal a családnál, és Beth kezdeti bizalmatlansága ellenére idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Szex az ex után (My Awkward Sexual Adventure, 2012)           

     vígjáték      


A túlzottan visszafogott könyvelőnek Jordan Abrams-nek (Jonas Chernick) nem csak a munkája, szexuális élete is unalmas. Erre un rá barátnője Rachel (Sarah Manninen) és szakít vele. Jordan ebben nem törődik bele bármire hajlandó, hogy visszaszerezze a lányt. Először legjobb barátjához fordul Dandak (Vik Sahay) aki hírhedt szerencsejátékos. Később találkozik a nagyvilági táncosnővel Juliaval (Emily Hampshire). Üzletet kötnek: Jordan segít neki anyagi gondjai megoldásában, Julia pedig bevezeti a szexuális játékok és kalandok rejtelmeibe.
Szex, barátság, telefon (For a Good Time, Call..., 2012)           

     vígjáték      


A két főiskolai rivális, Lauren, Katie és közös barátjuk összeköltöznek, hogy meg tudjanak fizetni egy álomszép lakást. Miközben a lányok telefonszexszel próbálnak meg extra jövedelemre szert tenni, egyre jobb barátokká válnak, és egyre több mindent tudnak meg a vibrátorokról, a színlelt orgazmusról és az éjszakai telefonálókról. Amikor a dolog változásra visszarántja őket a valóság talajára, életük legfontosabb kapcsolata komoly próbatétel elé néz.
Szex, hazugság, vészhelyzet (La clinique de l'amour!, 2012)           

     vígjáték      


Egy felkapott magánklinikán két testvér dolgozik vezető sebészként: John lelkiismeretes és romantikus, míg Michael meggondolatlan és csapongó. A magánklinika édesapjuké, így a doktor urak olykor teljes gátlástalansággal, olykor a tankönyvet lapozgatva vezetik le műtéteiket. Priscilla, a gyönyörű nővér feltűnésével a testvérek helyzete tarthatatlanná válik: John őrülten belészeret. Michael hallott testvére lángoló érzelmeiről, mégis ráhajt a nővérre: a betegszobák és a pihenő sötétjében fűzögeti, házasságot ígérve neki. Rivalizálásuk egészen abszurd helyzeteket hoz, az olykor börleszkbe hajló jelenetekben még egy vérszomjas medve is ellátásra szorul.
Szigorított őrizet (Maximum Conviction, 2012)           

     akció, thriller      


Amikor a visszavonult kommandós, Tom Steele (Seagal) és partnere Manning (Austin)megbízást kapnak, egy régi börtön újranyitásának biztosítására,két titokzatos nőifegyenc érkezésének lesznek tanúi. Nem sokkal később a börtönt elit zsoldosok támadják meg, akik az új jövevényeket keresik. Amikor fény derül a nők kilétére,Steele ráébred, hogy sokkal komolyabb dologba csöppentek, mint ahogy eleinte gondolta.
Született gengszterek (Stand Up Guys, 2012)           

     vígjáték      


Val (Al Pacino) 28 kőkemény évet töltött börtönben, mert nem adta fel bűntársait. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken) várja szabadulásakor; s első útjuk a régen látott harmadik cimborához (Alan Arkin) vezet. Barátságuk épp oly erősnek tűnik, mint a börtönévek előtt, Val teljes erővel veti magát az addig nélkülözött élvezetekbe. Mégis, érzi, hogy valami nincs rendben, s hogy egyik társa vele kapcsolatos megbízást kaphatott. Hiába tölti gyönyörű nőkkel az idejét, hiába fog ismét fegyvert a kezében, s utazik luxusautókban, elkerülhetetlenül szembe kell néznie múltjának egyik főszereplőjével, a volt maffiafőnökkel.
Szülői felügyelet nélkül (Parental Guidance, 2012)           

     vígjáték      


Artie régi vágású nagypapa, aki megszokta már, hogy őt hívják, ha gond van. Így történik ez most is, amikor a lányuk, Alice arra kéri, hogy vigyázzon a párjával a három életrevaló csemetéjére. Az új munkája miatt ugyanis el kell utaznia a városból. Artie és Diane igyekszik komolyan venni a feladatát, de hamar kiderül, hogy a nyugalomra vágyó nagyszülők módszerei már enyhén szólva is idejét múltak, nem működnek a 21. században felnőtt gyerekeken. Ebből persze rengeteg mulatságos helyzet adódik.
Ted 1. (Ted, 2012)           

     vígjáték      


A Family Guy megalkotója, Seth MacFairlane sajátos, eredeti humorát most első mozifilmjében csillogtatja meg, íróként és rendezőként egyaránt. Az élő szereplőket és a számítógépes animációt ötvöző vígjáték John Bennettről szól, aki felnőtt férfiként kénytelen szeretett játékmackójával foglalkozni, aki egy gyermekkori kívánság eredményeként életre kelt, és azóta is ott él mellette.
Téged akarlak (Tengo ganas de ti, 2012)           

     romantikus      


A nagy sikerű spanyol romantikus dráma "A felhők fölött 3 méterrel" című film folytatása. Hache (Mario Casas) elutazik néhány évre Londonba, de Babit nem tudta kitörölni szívéből, az idő múlásával sem, visszaköltözik Barcelónaba. Mire visszaérkezik, azt tapasztalja, hogy minden megváltozott körülötte, ő is. A Babi új életet kezdett, egy másik férfivel jár. Hace előröl kezd mindent, elköltözik, új barátokat talál, munkát vált. Találkozik egy lánnyal Ginnel (Clara Lago), aki lenyűgözi a fiút különleges természetével vad és őszinte kisugárzásával. Hace végre teljesen túl tud lépni első szerelmén, de amikor újra találkozik Babival és együtt látja őt új vőlegényével összezavarodik és nem tudja mihez kezdjen az újra és újra feltörő érzelmeivel. A halott barát emléke és a két lány közti vívódás az őrület határára sodorják Hache-t, ezért egyre őrültebb kalandokba sodorja magát. El tudja felejteni Babit?
Timothy Green különös élete (The Odd Life of Timothy Green, 2012)           

     fantasy      


Jim és Cindy régóta szeretne már gyermeket, de soha nem lehet nekik. Próbálkoznak örökbefogadással is, de az sem sikerül. Egyik este úgy döntenek, hogy listát készítenek, mely egy tökéletes gyermek legjobb tulajdonságait tartalmazza. A lista írásának befejezte után Jim és Cindy belerakják a papírokat egy dobozba és még aznap este elássák a saját kertjükben. Az éjszaka folyamán valami furcsa dolog történik, ugyanis egy kisfiú jelenik meg náluk.
Tökéletes hang 1. (Pitch Perfect, 2012)           

     zenés, vígjáték      


Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele, ám mégis beleerőltetik egybe, amit magától sosem választott volna: a vagány csajok, a cuki csajok és a fura csajok közé, akiknek egyetlen közös témája az, hogy mennyire szólnak jól, amikor együtt énekelnek ebben a fergeteges új vígjátékban. Beca kiragadja az acapella énekcsoportot az unalomig ismert standardok és tökéletes harmóniák világából, és új mixekbe rángatja bele őket, miközben élet-halál harcot folytatnak az érvényesülésért a főiskolás énekcsoportok könyörtelen világában. Ez vagy a legdögösebb dolog lesz, amit valaha csináltak, vagy a legőrültebb, de leginkább mindkettő.
Tökös csávó (Bad Ass, 2012)           

     akció, thriller      


Frank Vega kitüntetéssel tért vissza a vietnami háborúból, de képtelen volt beilleszkedni a társadalomba. Magányosan, visszavonultan él a házában, se munkája, se barátnője. Egy napon szemtanúja lesz annak, hogy a helyi buszjáraton két skinhead megtámad egy idős, fekete férfit. Vega közbeavatkozik, és megmenti őt. Mindezt valaki levideózta, és a felvétel a médiához is eljut. A férfit újra hősként ünneplik. A helyzet azonban rosszra fordul, amikor Vega barátját meggyilkolják, és a rendőrség nem tesz semmit.
Tranzit (Transit, 2012)           

     krimi      


Egy családot az utazáson becserkésznek a bűnözők, és a lopott pénzes táskájuk az autóban biztonságba helyezik.
Tükröm, tükröm (Mirror Mirror, 2012)           

     fantasy, vígjáték      


Az egyedi látásmódú rendező, Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás, Halhatatlanok) ezúttal a klasszikus Hófehérke-történetet álmodta újra a mozivásznakra. A gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a birodalomban. A kalandokban, humorban, árulásban, romantikában és látványokban bővelkedő tündérmese remekül ötvözi a családi szórakoztatást a Tarsem eddigi filmjeire is jellemző extravagáns látványvilággal.
Túl a fenyvesen (The Place Beyond the Pines, 2012)           

     krimi      


Egy titokzatos és vakmerő motorversenyző, Luke hátat fordít az utazó cirkusz kaszkadőrcsoportjának, ahol eddig dolgozott, és egykori szerelméhez, Rominához száguld, miután megtudja, hogy a nő titokban fiút szült neki. Hogy gondoskodni tudjon új családjáról, Luke bankrablónak áll és ehhez extrém motorversenyzői képességeit veti be. Csakhogy hamarosan Avery Crosszal, a fiatal és becsvágyó rendőrtiszttel találja szemben magát, aki gyors karriert szeretne befutni a korrupcióval átitatott helyi erőknél. Derek Cianfrance elsöprő erejű drámája négy férfi és két generáció történetét leli fel. Az apák bűnei tizenöt év elteltével is kísértenek két középiskolás fiú életében, menedéket pedig csak a fenyvesen túl találhatnak.
Túl a haragon (Outrage Beyond, 2012)           

     krimi      


A tokiói öbölből kiemelt autóban megtalálják a szervezett bűnözés után nyomozó zsaru holttestét. A rendőrség azonnal létrehoz egy akciócsoportot, amelynek feladata a bűncselekmény felderítése. A nyomozást a korrupt Kataoka vezeti. A helyzetet Kataoka arra használja, hogy behízelegje magát a japán alvilágot uraló rivális Sanno és Hanabishi bűnbandákba, és megpróbálja manipulálni, kihasználni azokat a maga javára. Amikor azonban az egyik húzása rosszul sül el, kénytelen a volt gengszter, Ohtomo segítségét kérni.
Tüzes bosszú (Fire with Fire, 2012)           

     akció      


Jeremy Coleman tűzoltó, aki egy brutális gyilkosságnak a szemtanúja lesz. A rendőrség azt szeretné, ha tanúskodna a bűneset kapcsán a bűnbanda feje ellen, és ő kötélnek is áll. Tanúvédelmi programba helyezik, azonban a maffia mégis rátalál. Úgy dönt, maga veszi kezébe sorsát, hogy visszakaphassa régi életét.
Underworld 4. - Az ébredés (Underworld Awakening, 2012)           

     akció, horror      


Selena a vámpír harcosnő és Michael kapcsolatából egy kislány született. A boldogságukat azonban nem tudják élvezni, mert az emberek elfogják, a szeretteinek pedig nyoma vész. Selenának csak tizenkét évvel később sikerül megszöknie a fogságból. Rájön, hogy az emberek tudomást szereztek a vámpírok és a farkasemberek létéről, és most mind a két fajt ki akarják pusztítani. Megtudja, hogy a lányát kísérleti alanyként használják egy új, mutáns faj kitenyésztéséhez, melynek tagjai egyszer és mindenkorra leszámolhatnak a vámpírokkal.
Üss vagy fuss (Hit and Run, 2012)           

     akció, vígjáték      


Charlie Bronson (Dax Shepard), a korábbi bankrabló most egy kaliforniai városkában él, és egy nap úgy dönt, kilép a tanúvédelmi programból, hogy segítse barátnőjét, Annie-t (Kristen Bell) Los Angeles-i álommunkájának megszerzésében. Annie minden lében kanál ex-pasija (Michael Rosenbaum) azonban a páros nyomába küldi Charlie korábbi társait (akiket Bradley Cooper vezet), és a Charlie védelméért felelős kétbalkezes rendőr is csatlakozik a hajszához. A ráérősnek induló utazásból így hamar eszeveszett és komikus üldözés lesz.
Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island, 2012)           

     akció      


A kalandorvér nem válik vízzé. Az ifjú Sean Anderson (Josh Hutcherson), aki a két évvel ezelőtt bátran indult nagybátyja megmentésére, vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától (Michael Caine) egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint a jelzés az óceánnak azon pontjáról származik, ahol biztosan nincsenek szigetek. A fiú habozás nélkül útnak indul. Mostohaapja (Dwayne Johnson) képtelen lebeszélni őt az őrült vállalkozásról, így aztán - jobb ötlet híján - ő is Seannal tart. Belekeveredik a kalandba a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya (Vanessa Hudgens) is. A sziget újabb és újabb váratlan helyzetekkel teszi próbára a csapat ügyességét és kitartását: ismeretlen életformák, meglepetésszerűen kitörő vulkánok várják őket, és még néhány egészen különös meglepetés.
Úton (On the Road, 2012)           

     kaland      


Közvetlenül apja halála után Sal Paradise, egy feltörekvő New York-i író találkozik Dean Moriarty-val, egy lehengerlő stílusú, elbűvölő ex-szélhámossal, akinek a rendkívül felszabadult és egyben rendkívül vonzó Marylou a felesége. Arra ítéltetve, hogy ne beszűkült életet éljenek, a két barát megszakítja minden addigi kapcsolatát és útra kel Marylou-val. Éhezve a szabadságra, a három fiatal elindul, keresvén a világot, új találkozásokat és önmagukat
Vadállatok (Savages, 2012)           

     thriller      


Ben, a békés és jólelkű buddhista, és legjobb barátja, Chon, az egykori tengerészgyalogos és zsoldos jövedelmező üzletet visznek Laguna Beachen - ők termesztik a valaha látott legjobb marihuánát. Emellett mindketten sajátos módon szerelmesek a különlegesen szép Opheliába. Az élet idilli a dél-kaliforniai városban, amíg a mexikói Baja kartell úgy nem dönt, hogy a triónak társulnia kell velük. Amikor a kartell könyörtelen főnöke, Elena, és brutális behajtója, Lado alulbecsüli a három barát közti megbonthatatlan köteléket, Ben és Chon - a korrupt DEA ügynök megbízhatatlan segítségével - látszólag megnyerhetetlen háborúba kezd a kartell ellen. És így beindulnak az egyre kegyetlenebb heccek és manőverek az egymásnak ütköző akaratok és érdekek barbár csatájában.
Vágyak szerelmesei (Thanks for Sharing, 2012)           

     vígjáték      


A három férfi - köztük a karrierista környezetvédelmi tanácsadó (Ruffalo), a munkájában sikeres, de napi problémákkal küszködő nős férfi (Robbins) és a szellemeskedő, zabolátlan sürgősségi orvos (Gad) - a függőséggel való leszámolás folyamatának különböző pontjait testesíti meg, és barátságuk különösen hangsúlyossá teszi, mennyire nélkülözhetetlen számukra a közösség a túléléshez. Külön-külön intelligensek, elbűvölőek, de érzelmileg a mélyponton vannak, együtt viszont ráébrednek, hogy talán mégiscsak van esélyük a boldogságra.
Vámpírcsajok (Vamps, 2012)           

     horror, vígjáték      


Goody és Stacy Manhattanben élnek és mindketten vámpírok. Egy másik vámpír változtatta át mindkettőjüket. Azok közé a vámpírok közé tartoznak mindketten, akik megtagadták az embervért, így csak egerek nedveivel táplálkoznak. Stacy szerelmes lesz egy fiúba és teherbe esik, jönnek a gondok...
Vámpírnemzet (True Bloodthirst, 2012)           

     scifi, vámpíros      


A jövő Romániájában egy új szintetikus vérhelyettesítő lehetővé teszi a vámpírok és az emberek együttélését. Tartós lesz-e a nehézkes béke?
Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap (What to Expect When You're Expecting, 2012)           

     romantikus, vígjáték      


Kirk Jones legújabb vígjátéka egy kacagtató és szívmelengető történet öt párról, akiknek sorsa egybefonódik, mikor kénytelenek szembenézni a terhesség kihívásaival és küzdelmeivel. A tévés fitness guru, Jules (Cameron Diaz) és a táncos show sztár, Evan (Matthew Morrison) maxigázon pörgő celebélete egy csapásra felfordul, mikor váratlanul szülői örömök elé néznek. A bébimániás író és ügyvéd, Wendy (Elizabeth Banks) kénytelen megtapasztalni saját testén azt, amiről eddig csak írt és beszélt, mikor a várandósság hormonjai kezdik egyre jobban megőrjíteni; eközben pedig Wendy férje, Gary (Ben Falcone) saját apjával kénytelen rivalizálni, aki sokkal fiatalabb feleségével, Skylerrel (Brooklyn Decker) vár ikreket. A fotográfus Holly (Jennifer Lopez) szeretné körbeutazni a világot, hogy adoptáljon egy gyermeket, ám a férje, Alex nem teljesen biztos a dolgában, így pánikhangulatát lecsillapítandó, beáll egy "fickós" segítő csoportba, melyben az újdonsült apák osztják meg egymással kételyeiket. A rivális szakácsok, Rosie (Anna Kendrick) és Marco (Chace Crawford) számukra is meglepő összemelegedése pedig váratlan következményt von maga után: mi a teendő, ha az első randiból rögtön első gyerek is lesz?
Vasárnapi apukák (Les papas du dimanche, 2012)           

     dráma      


Antoine elhagyja csalfa feleségét, és a gyerekkori barátjához, Léóhoz költözik. Helyzetében az a legrosszabb, hogy csak minden második hétvégén találkozhat gyermekeivel, így egy tipikus vasárnapi apukává válik.

Antoine rájön, hogy a felesége megcsalja. A férfi otthagyja a nőt, és a gyerekkori barátjához, Léóhoz költözik. Léo és a neje, Léa megpróbálnak segíteni neki, hogy túljusson élete e nehéz időszakán. Az egészben az a legrosszabb, hogy Antoine nem láthatja a három gyermekét. Egészen pontosan csak minden második hétvégén találkozhat velük. Így amolyan tipikus vasárnapi apuka lesz belőle is. Az élet azonban megy tovább, és egyszer újra eljön a mosoly és az öröm ideje. Talán még egy új, romantikus kapcsolatnak is van hely a szívében.
Védhetetlen (Safe House, 2012)           

     akció, thriller      


Az elmúlt öt évben Matt Weston egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott. Tobin Frost csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat adott el mindenkinek, akinek volt elég pénze. Titkokat árusított ki Észak-Koreának, terrorista sejteket segített, felmérhetetlen károkat okozott az Egyesült Államoknak. És most visszatért a rezervátumba, egy titokkal. Ahogy Frostot beszállítják kihallgatásra, zsoldosok érkeznek, és ízekre szedik Weston védett házát. Az őrnek és a rabnak éppen hogy sikerül megmenekülnie, és rájönnek, hogy a támadókat terroristák küldték, vagy valaki az ügynökségből, aki bárkit elpusztít, aki az útjába áll. Most Westonon a sor, hogy kiderítse, kiben bízhat meg, mielőtt mindkettejüket kiiktatják a játékból.
Végzetes hazugságok (Arbitrage, 2012)           

     dráma      


Robert Miller (Richard Gere) a New York-i befektető-mágnás 60. születésnapját ünnepli - első látásra Ő a mintaképe az üzletben és családi életben egyaránt sikeres amerikai embernek. A színfalak mögött azonban Miller kétségbeesetten próbálja eladni birodalmát egy nagy banknak, mielőtt bárki rájönne, hogy csalással szerezte vagyonát. Egy végzetes hiba kényszerhelyzetbe hozza, és miután egy nyomozó gyanakvását is felkelti, Miller versenyfutásba kezd az idővel és olyan döntés elé kerül, ami még saját, kétes erkölcsének határát is súrolja.
Vérfarkas: A szörny köztünk van (Werewolf: The Beast Among Us, 2012)           

     horror, thriller      


Míg a helyi doktor (Stephen Rea) segédjeként tanulmányait folytatja, Daniel (Guy Wilson) szembesül a vérfarkas támadás szörnyű következményeivel. Látva, hogy a szörny hírére fejvadászok, sarlatánok vagy egyszerűen borzongást kereső emberke tömege érkezik a városba, Daniel maga is arról kezd álmodozni, hogy elpusztítja a szörnyeteget. Így aztán, amikor egy titokzatos idegen (Ed Quinn) és tapasztalt vérfarkasvadászokból álló csapata (Stephen Bauer, Adam Croasdell) felbukkan a színen, azonnal felajánlja nekik a szolgálatait. Hamar kiderül azonban, hogy a lény erősebb, okosabb, és jóval veszélyesebb minden eddigi vérfarkasnál, amivel a csapat eddig találkozott, a városban pedig egyre nagyobb hisztéria bontakozik ki, ahogy a megtámadott emberek teliholdkor maguk is átváltoznak. Mindeközben Daniel gyanítani kezdi, hogy a szörnyeteg valószínűleg közelebb van hozzá, mint ahogy gondolta…
Veszélyes ultimátum (Pusher, 2012)           

     thriller      


Frank (Richard Coyle), a londoni drogdíler élete egy hét alatt a feje tetejére áll. Egy rosszul sikerült üzlet után ugyanis a szállítója ultimátumot ad neki: ha nem fizeti ki időben a tartozását, végeznek vele.
Vörös hajnal (Red Dawn, 2012)           

     akció, thriller      


Egy Washington-i város lakói szürreális és sokkoló látványra ébrednek: ejtőernyősök szállnak alá az égből, akik az USA-t készülnek megszállni és az első célpontja az ő városuk. Mire a polgárok magukhoz térnek az első döbbenetből, már meg is szállták őket és rabokká váltak saját városuk falai között. Egy csapat helyi fiatalnak sikerül megszöknie, és a környező erdőben keresnek menedéket, és gerilla-harcosokká képzik magukat, hogy visszavágjanak a megszállóknak.
Zakkant Halloween (Fun Size, 2012)           

     vígjáték      


Wren gőzerővel készülődik a várva várt halloween bulira. Azonban katasztrófa fenyegeti a fergetegesnek ígérkező partit, amikor édesanyja rábízza rosszcsont kistesója felügyeletét. Öccsének ráadásul trükkös módon nyoma vész, ezért legjobb barátjával és két másik segítőjével mihamarabb meg kell találnia, mielőtt anyukája megsejt valamit.